Oszter Sándor nem viccel, komolyan veszi házi tórendszerét. Minden jel arra utal, hogy a három hónapja tartó építkezés a finisbe érkezett, a színész hamarosan hátradőlhet, s vadászkastélya ablakából figyelheti két hatalmas méretű tavát, amelyeket szemlátomást a hegyből érkező egyetlen patak tölt fel. Addig azonban egy kamerával figyeli, kik közelítik meg a területét, amelyen keresztül érkezik a patak. Hogy ez miért lehet? Mert évekkel ezelőtt a patakot ároknak minősítették át, így azt a részt meg tudta vásárolni.
Augusztusban a Bors többször is beszámolt a hatóságilag engedélyezett, a helybéliek által azonban rettegéssel és felháborodással fogadott két tó építésének alakulásáról. A horgászegyesület szerint környezetkárosítás Oszter részéről, hogy eltereli a patakot, a színész szerint azonban épp hogy előnyére válik a vidéknek az új beruházás. Diósjenő lakóinak tiltakozására a polgármester egy időre felfüggesztette az építkezést, de még a falugyűlésen több száz helybeli által aláírt petíció sem akadályozhatta meg Osztert terve kivitelezésében.
Mostanra a két mederbe már víz van, a szomszédok pedig attól félnek, a hevenyészve felhordott tómeder fala és a védőgátak ellenére az egész a nyakukba folyik majd. Ottjártunkkor több helyi lakó is felfigyelt ránk, áradt belőlük a panasz, úgy érzik, tehetetlenek. Több szakhatóságot kerestek már fel, de segélykiáltásuk süket fülekre talál. Arcukat, nevüket nem merik vállalni, félnek Oszter bosszújától. És pisztolyától.
– Nézze meg, kedveském, vagy két hete zsilipet is tett az alsó tavába, most már ő szabályozza, mennyi vizet enged tovább a patakon keresztül a halastóba, ami szemlátomást máris sokat apadt. Pár hete kezdte el tölteni a medreit, mi pedig annyit tehetünk, hogy reménykedünk, át ne szakadjon majd a gát, mert akkor több házat is el fog önteni – magyarázta a neve elhallgatását kérő férfi, amikor a legközelebbi szomszéd telke mellől megmutatta, milyen magas a tó fala.
A gáton egy férfi dolgozott, és tapasztalhattuk mi is, hogy az építkezés balesetveszélyes, a szakadék mellé még kerítést sem húztak, Oszter ehelyett kamerát használ.
– Ez a kamera pár napja van itt. Azt olvastuk, gázpisztolyt vett, azzal akarja távol tartani a betolakodókat. Könyörgöm, mi csak azért járunk ide, hogy tisztán lássuk, mi a helyzet, mire számíthatunk. Többen beperelték már, tizenegyen fordultunk a helyi jegyzőhöz birtokvédelem miatt, de elutasították a kérvényeinket. Biztosítást nem tudunk kötni a házakra, eladni sem tudjuk őket, és még csak tájékoztatást sem kapunk senkitől, semmiről. Óriási susmus van itt, az biztos! – magyarázta egy hölgy, aki úgy tudja, pályázat miatt építkezik Oszter.
– Azt mondják, nyolcszázmilliós pályázat van a dolog mögött, de legalább egy védőgátat építene fel a szomszédok védelmében – mondta egy harmadik környékbeli lakó.
A közeli szomszédok elkísérték munkatársainkat a diósjenői halastóhoz is, hogy megmutassák, ránézésre körülbelül fél métert apadt már a tó, bár most épp aszály van, így az is okozhatja a vízszint csökkenését. Oszter Sándort kerestük a helyszínen is, de birtoka valóságos erődítmény, bejutni nem lehet, csengőt nem találtunk. Hívtuk telefonon, de nem értük el.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.