Összefogott a falu Oszter tava ellen

Összefogott a falu Oszter tava ellen

engedély
PUBLIKÁLÁS: 2017. augusztus 17. 05:40
Munkatársunktól

Végképp betelt a pohár a diósjenőieknél. A he­lyieknek mostanra lett elege abból, hogy Oszter Sándor tavakat épít a birtokán tönkretéve – szerintük – a környezetet. A település lakói ezért szerda délutánra egy nagyszabású gyűlést rendeztek, ahol száznál is többen írták alá azt a petíciót, amiben arra kérik az önkormányzatot, hogy azonnali hatállyal vonja vissza Oszter építési engedélyeit. 

A meghirdetett hatórás időpont előtt már  elkezdtek gyülekezni a helyiek, akik ugyan kértek az önkormányzattól rendkívüli közmeghallgatást is, ám azt elutasította a képviselőtestület. Ezért vették a kezükbe az irányítást. Már csak azért sem tudtak várni egy hivatalos közmeghallgatási időpontra, mert Oszter Sándor birtoka mellett és az önkormányzati tiltórendelet ellenére, hétfőn ismét elkez­dődtek a munkálatok. Oszter Sándor is azt ígérte, hogy eljön a gyűlésre, de lapzártánkig nem érkezett meg. 

Először hónap elején írtunk arról az atlatszo.hu cikke alapján, hogy a helyiek, különösen a Jenei-tavon működő horgász­egyesület munkatársai kiakadtak azon, hogy Oszter Sándor tavakat ásat százmilliót érő villája közvetlen szomszédságába. A horgászegyesület természetkárosításért feljelentette Osztert, majd az országos balhét látva augusztus 8-án, kedd este leállíttatta a diósjenői képviselő-testület Oszter Sándor gyanús építkezését. A színész csütörtökön fújta le a munkát, ami most újraindult. Oszter a tavai körül kialakult indulatokra a TV2 Mokka adásában reagált, a színész elmondta, hogy érvényes engedélyei vannak, a patakban már fél éve nincs víz a szárazság miatt, és a közeli horgásztó is már azelőtt eliszaposodott, hogy megkezdték volna nála a munkálatokat.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.