Rátalált a boldogság Szabó Zsófi exférjére

Rátalált a boldogság Szabó Zsófi exférjére

Szabó Zsófi
PUBLIKÁLÁS: 2021. július 29. 18:30
Szabó Zsófi volt férje egy régebbi kedvesével jött össze.
Bors

Hatalmas port kavart, hogy álomesküvője után nem sokkal már véget is ért Szabó Zsófi és Zsolt házassága. Úgy tűnik, a szép tévés exférje már túl is tette magát a váláson, és új párra talált.

A Story azt írja, a látszólag harmonikus párkapcsolat mögött voltak a nyilvánosság elől elrejtett problémák is: többszöri megbocsájtásról és újrakezdésről szólt a házasság, amelynek hat év után lett vége. Mindennek ellenére Zsófi hisz benne, hogy volt férjével közösen tudják nevelni gyermeküket, noha magánéletükben már külön utakon járnak.

A válás után fél évvel a magazin szerint Zsófi volt férje hónapok óta együtt van egy korábbi szerelmével. Zsófi viszont csak a gyermekére, Mendelre koncentrál, nem jár szórakozni, nem igazán mozdul ki a szétköltözésük óta. A lap egy ismerősétől idéz, aki szerint a Reggeli műsorvezetőjének még sok idő kell, hogy ezt a csalódást, amelyet a házassága okozott, kiheverje.

A Story magazin ellátogatott az egykori álompár volt lakhelyére is, ahol egy helybeli asszony azt mondta:

„Ó, nagyon nagy szerelem volt a mi Zsoltikánk és Zsófi között. Gyönyörű pár voltak. Errefelé mindenki ismerte őket. Mindig együtt jöttek-mentek, el sem engedték egymás kezét. a szívem szakad meg, hogy már nincsenek együtt”.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.