Celeb

Összeomlott II. Erzsébet királynő: mély gyásza mellett nagy baj fenyegeti

Bors

Létrehozva: 2021.08.13.

Egyre vadabb fordulatokat vesz az uralkodó kedvenc fiának botránya.

Egyre inkább aggódhat II. Erzsébet királynő a harmadik gyermeke, András herceg ügye miatt. A herceget korábban egy Virginia Roberts Giuffre nevű nő vádolta meg azzal, hogy mindössze tizenhét éves volt, amikor András herceg Jeffrey Epstein villájában megerőszakolta, illetve szexuális tevékenységekre kényszerítette.

Bár András herceg tagadja, hogy valaha köze lett volna a nőhöz – a közös fotójukat összeszerkesztett manipulációnak nevezte –, Roberts Giuffre a napokban beperelte a brit uralkodó kedvenc fiát.

A nő kártérítést akar kapni a húsz éve – állítása szerint – elszenvedett erőszak után. Jóllehet, a hírek szerint a yorki herceg egyetlen tárgyaláson sem vesz majd személyesen részt, II. Erzsébet királynő a hozzá közeli források szerint nagyon aggódik gyermeke botrányos ügye miatt.

„A királynő aggódik a fia miatt. Úgy tűnik, hogy egy nagyon-nagyon személyes ügybe keverték bele András herceget, amiért a bíróságon kell felelnie; az efféle számonkérés a királyi család rémálma. Ha a királynő ehhez hozzáteszi azokat a kritikákat, amelyeket Harry herceg és a felesége intéz a család ellen, nagy probléma bontakozik ki, ami minden bizonnyal óriási gondot okoz majd az uralkodónak” – fogalmazott a Daily Star információi szerint Duncan Larcombe.

II. Erzsébet királynőt nagyon érdekli, hogy az általa vezetett családot hogyan értékelik szerte a világon, így a jelek szerint nehéz idők elé néz, pedig még a gyászával is meg kell birkóznia, tavasszal elvesztette férjét, Fülöp herceget.

(via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192170_auto_resized.jpg
origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27812_resized.jpg?avcount=1714992011
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192986_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190673_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27813_resized.jpg?avcount=1714992011
origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192611_auto_resized.jpg
travelo.hu

Romantikus autós túrák Európa legszebb útvonalain - Tartsatok velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27819_resized.jpg?avcount=1714992011
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186386_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek teljesen megváltozik az élete májusban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17176007_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagy lagzira készül a Házasság első látásra párja!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188688_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Őrjöng a márciusi lottónyertes, még mindig nem kapta meg a nyereményét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián