Tavaly már úgy tűnt, végre fellélegezhet, most azonban újra sötét fellegek gyűlnek Staller Ilona feje körül, aki ellen nemzetközi elfogatóparancsot adott ki a New York-i bíróság, miután hivatalosan is újranyitották az 1992-ben indult emberrablási ügy aktáit – írja a Ripost. Mindez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha amerikai fennhatóságú területre tévedne, akkor azonnal rács mögé kerülne.
A Rómában élő, magyar származású pornódíva ekkoriban vitte el Jeff Koonsszal közös gyermekét, Ludwigot a férfi New York-i otthonából – először teljes titokban Magyarországra, majd Olaszországba szökött a gyermekkel. A képzőművész azóta is harcol a fiáért: eddig több mint egymilliárd forintnak megfelelő összeget költött magánnyomozókra és ügyvédekre.
– A hír sajnos igaz, nemzetközi elfogatóparancs van érvényben ellenem újra. Az a szerencse, hogy Olaszországra ez természetesen nem vonatkozik, csak akkor kerülnék bajba, ha Amerikába utaznék – nyilatkozta a Ripostnak Cicciolina.
Ügyvédje, Luca Di Carlo annyit tett hozzá:
– Sajnos benne van a pakliban, hogy Ilonát letartóztatják, de én mindent el fogok követni, hogy ismét visszavonják a nemzetközi elfogatóparancsot – jelentette ki a rá jellemző magabiztossággal.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.