Celeb

Mi történt? Tartalékaikból élnek Bódiék

L. P.

Létrehozva: 2021.01.27.

Margó és Guszti tudják, milyen mélyszegénységben élni, ezért igyekeznek tartalékolni bevételeiket. Bódiék jól alkalmazkodnak a járvány miatt kialakult helyzethez.

Forrás: Bors

Egyre szűkebbre húzza Bódi Guszti és Margó a nadrágszíjat. Úgy érzik, máskülönben nem lehet vigyázni arra, ami körülveszi őket.

Nem értem azokat, akik azt mondják, hogy alig maradt lehetőségük. Azoknak, akik évek, évtizedek óta ebben a szakmában dolgoznak, kell hogy legyen egy biztos anyagi tartalékuk. Mi erre törekszünk Margóval, mert tudjuk honnan jöttünk, milyen mélyszegénységben élni. Ez az időszak inkább a spórolásról szólt, mint a költekezésről – meséli lapuknak Guszti, aki a járványidőszak alatt sem feledkezett el azokról, akik segítették a karrierjüket.

Galambos Lajost és Körmendi Tamást is felhívtuk Margóval, hogy megköszönjük neki, hogy itt tarthatunk. Meglepődtek, pedig szerintem ebben nincs semmi meglepő. Ha ők nem lennének, mi sem tartanánk ezen a szinten

– tette hozzá Guszti.

Bódiék, úgy érzik, maximálisan alkalmazkodnak a jelenlegi helyzethez, amiben az is segíti őket, hogy számukra a család az első.

Minket a tradíciók összetartanak. Mindenki tudja, mi a dolga, törődünk egymással, figyelmesek vagyunk. Margó főz, mos takarít, és csodálatosan neveli a gyerekeket, unokákat. Mellette pedig nagyszerű előadóművész. Én viszem a férfi dolgát, és nem utolsó sorban nincsenek egymás iránt elvárásaink. Ha kimaradok a srácokkal, akkor sem fogad itthon egy sárkány. Ő pedig nem igényli, hogy a barátnőkkel egy kávézóban ücsörögjön. Egy szóval nem akar több lenni nálam. Nincs versengés, hogy legyőzzük egymást –meséli büszkén Guszti. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142207_auto_resized.jpg
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713488711
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Már gyerekként sem volt egyszerű eset" - Milák Kristófról sztorizott a magyar edző

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142187_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713488711
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713488711
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713488711
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók