Celeb

Megtörte a csendet: Törőcsik Mari állapotáról vallott az unokája

uv

Létrehozva: 2021.02.03.

Már Törőcsik Mari sem hiszi, hogy még egyszer színpadra állhat.

Forrás: Bors

Törőcsik Mari koronavírusos lett, látott napvilágot a napokban az aggasztó hír. A Bors azonban kiderítette, hogy szerencsére ez csak pletyka.

A Bors utol­érte Törőcsik Mari unokáját, Járai Mátét, aki mint mondta,

elsőként tudna arról, ha imádott nagymamája elkapta volna a ko­ronavírust.

Máté azt is elárulta, hogy híres nagymamája nemrég lemondott dédelgetett álmáról, a színpadi visszatérésről. 

– Mari mama szellemileg teljesen friss, de nehezen tudja már magát kifejezni. A nap nagy részében ágyban fekszik, vagy üldögél a tévé előtt.

Nem fog már színpadra állni, de úgy tudom, ezt a gondolatot már ő is elengedte

– tette hozzá  az unoka, aki jól tudja, imádott nagyija nem mindig lesz itt neki, mégis azt reméli, a színésznő ezer évig él majd, és a járvány utáni első útja is biztosan hoz­zá vezet majd. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147198_auto_resized.jpg
origo.hu

Megdöbbentő leleplezés Bécsben: megvan honnan pénzelik Magyar Pétert- videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713618615
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145931_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141312_auto_resized.jpg
vg.hu

Megszűnik egy közkedvelt tévécsatorna, már csak néhány hétig sugározza a műsorait

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141332_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146105_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Ma már nem kavarja fel a horrorsérülés Lovrencsics Gergőt, aki családjával végleg letelepedett Splitben – interjú

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27247_resized.jpg?avcount=1713618615
origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141352_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713618615
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713618615
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146664_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27243_resized.jpg?avcount=1713618615
magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/rMzjipdtXOMfmSNX33HdfJ-G_WqVD2OJ9h-ez8xqidM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGE3ZjY4NzIwMDQxY2U4ODM3OTZmYTkwOTU4YjRj.jpg
Dráma

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IOasJ8O6piLbk2ANZ9GVkfH6wyzv9w5p3aTzZ3hPdmc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YzMDg1YzNkNDlkMzQwZDhhNjhiYjliZTA4NzE3MDMx.jpg
Szerelem

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó