Celeb

Megmutatta családját a Ninja Warrior első győztese

Bors

Létrehozva: 2021.10.26.

Két sikeres évad után október 25-én visszatért a Ninja Warrior Hungary Lékai – Kiss Ramóna, Szujó Zoltán és Tilla műsorvezetésével. Az új széria nagy kérdése, hogy idén avatnak-e végre magyar ninja harcost. Az biztos, az első győztes Gyömrei Máté élete azóta hatalmas fordulatot vett, ötmilliós nyereményét fészekrakásra költötte.

Forrás: TV2

Gyömrei Máté mai napig sok gyermek szemében igazi példakép, reméli, hogy a most három hónapos kislányának, Anna Laurának szemében is egyszer az lesz. A hétköznapokban szoftverfejlesztő veszprémi mászó még most is beleborzong, amikor felidézi győzelme pillanatát, és arra is emlékszik, mit ígért akkor.

A Borsnak büszkén mesélte, hogy amit akkor az ötmilliós nyereményével kapcsolatban mondott, valósággá is vált.

Fészekrakásra akartam költeni a pénzt, akkor már öt éve együtt voltunk Viviennel – kezdte lapunknak Gyömrei Máté.

És így is lett, Veszprémből elköltöztünk Balatonfűzfőre, megvettük a nyeremény segítségével első közös lakásunkat. De más változások is történtek, hivatalosan is összekötöttük az életünket, polgári esküvő volt, majd később lesz hagyományos is. De azóta megszületett első gyermekünk, Anna Laura, majd ha nagyobb lesz kicsit, akkor kerítünk sort rá – mondta.

ISmét pályára lép

A Ninja Warrior első évadának győztese idén is pályára lép a műsorban, mert bár akkor nyert, az utolsó két akadályt nem tudta teljesíteni, nem mászhatta meg a 20 méter magas Mydoryama-t, így nem avathatták ninjává.

Nekem a sport az életem azóta is, ugyanúgy járunk versenyekre a veszprémi mászó csapattal, akik közül idén is többen versenybe szállnak, sokat készültünk a megmérettetésre – folytatta. – Remélem majd a kislányom is sportolni fog, párommal már most vitatkozunk azon, hogy mit. Én azt mondtam kézilabdázó lesz, szerinte egy törékeny balerina is lehet. Az biztos, amint lehet, én majd hozom magammal az edzésekre – tette hozzá a ma esti selejtezőben pályára lépő Máté.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142666_auto_resized.jpg
origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713576309
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144014_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145426_auto_resized.png
metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713576309
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145140_auto_resized.jpg
travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713576309
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713576309
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában