300 magyar ninja-jelölt indult harcba a 20 millióért

300 magyar ninja-jelölt indult harcba a 20 millióért

díszlet
PUBLIKÁLÁS: 2018. október 06. 17:30
Október 8-án indul a TV2-n a Ninja Warrior Hungary második évada, a győztes akár húszmillió forintot is hazavihet.
Bors

Minden eddiginél keményebb akadályok várnak azokra a versenyzőkre, akik a Ninja Warrior Hungary húszmillió forintos fődíjára pályáznak. A világon eddig mindössze hatan jutottak fel a pálya utolsó akadályának tetejére, és bár nem magyar lett a hetedik, a TV2 műsorának első évadában így is győztest avattak Gyömrei Máté személyében.

A újabb harcosokat idén új műsorvezető csapat fogadja, Till Attila mellett ezúttal Kasza Tibi fog állni, míg a pálya szélén Stohl Luca kérdezi a versenyzők családtagjait, és a mindenre elszánt ninja-jelölteket.

– Hálás vagyok, hogy felkértek erre a műsorra, ami egy újabb, nagyon fontos lépcsőfoka a műsorvezetői karrieremnek. Az pedig külön öröm, hogy két ilyen rutinos tévéssel dolgozhattam együtt – árulta el Stohl Luca.

– Hatalmas rajongója vagyok a műsornak, az első évad minden adását a televízió előtt ülve izgultunk végig a feleségemmel, éppen ezért nagyon örültem a felkérésnek. Tillával ez volt az első közös műsorvezetésünk, amit én nagyon izgatottan vártam. Amiatt pedig ne aggódjon senki, hogy távol áll tőlem a sport, mert elméletben óriási szakértő vagyok. Bár egy ötkilós súlyt nem tudok felemelni, de pontosan tudom, hogyan kellene – viccelődött Kasza, míg Tilla arról beszélt, hogy nap mint nap szembesült a műsor népszerűségével.

– Ez a világ egyik legnagyobb tévés díszlete, és már tavaly is hatalmas élmény volt testközelből végignézni ezeket az emberfeletti sportteljesítményeket. Nagyon sokan megállítottak az utcán, hogy mennyire szeretik a műsort, és milyen izgalmasak az adások. Kasza Tibivel és Stohl Lucával műsorvezetőként még nem dolgoztunk együtt, ez új és izgalmas feladat volt mindannyiunknak – mondta Till Attila.

A számok nyelvén

• 5000 négyzetméteres stúdió

• Több ezer jelentkező

• Összesen a 300 ninja-jelölt

• 6 selejtezőforduló

• Selejtezőként 6 akadály, ahonnan a legjobb 25 jut az adások végén látható epizódfináléba

• Az epizódfinálén 5 akadály vár a ninja-jelöltekre, selejtezőnként a legjobb 15 jut a középdöntőbe

• A tavalyinál jóval nehezebb akadálypálya 250 méter hosszú, építését idén is nemzetközi stáb felügyelte

• A pálya építéséhez 15 tonna alumínium szerkezetet használtak fel

• Az akadályok alatti medencékben 400 köbméter víz várta a hibázó, mélybe zuhanó ninja-jelölteket

• 20 kamera rögzítette az eseményeket

• 1500 lámpa világította be a műsor grandiózus díszletét, ahol 50 kilométer kábel futott.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.