Ezt üzente a túlvilágról Kis Grófo elhunyt édesapja

Ezt üzente a túlvilágról Kis Grófo elhunyt édesapja

Kis Grófo
PUBLIKÁLÁS: 2021. március 30. 05:00
A gyászoló famíliára égi megnyugvás szállt, hírt kaptak Nagy Grófóról. A zenész szerettei mára azt is tudni vélik, hogy elhunyt rokonuk kigyógyult minden betegségéből.
uv

Lassan négy hónapja, hogy koronavírus fertőzésben elhunyt a roma zenei világ koronázatlan királya, családja példaképe, idősebb Grófo-Kozák László, vagy ahogy a legtöbben ismerik: Nagy Grófo. Szerettei sokáig nem tértek napirendre a tragédia felett, hogy az életerős, mindössze 49 éves családfő, édesapa, nagypapa egyik napról a másikra nincs többé, s muzsikája, jókedve, szeretete többé már nem járja át a házat. Ám nemrég a család válaszokat kapott, amiről szintén zenész fia, Kis Grófo mesélt a Borsnak.

– Nincs nap, hogy ne jutna eszembe édesapám. Ott álltunk a halálakor tele fájdalommal, tengernyi kérdéssel, és nem tudtuk hogyan tovább… Nemrég azonban megérkeztek a válaszok egy négyéves kislánytól, és azóta isteni nyugalom szállt ránk– kezdte az énekes, aki most maga is megtapasztalta, hogy a gyerekeknek valóban működik az úgynevezett „harmadik szemük”, látják és kommunikálni is tudnak túlvilági emberekkel.

Családtagunk a gyermek, aki látta és beszélt édesapámmal, és tőle tudjuk, hogy meggyógyult, és boldog odafönn a mennyországban.
A kislány nem tudhatta mi történt, a gyerekeket ugyanis óvjuk és távol tartjuk a fájdalomtól, amit mi felnőttek megélünk, mégis amit mondott és látott, az teljes bizonyosság volt számunkra. Az üzenet pedig felszabadította a lelkünket, s tudván jól van, képes voltam elengedni édesapámat.

A család útja azonban még rögös a fájdalom és a hiány elmúlásához.

-Egymásba kapaszkodva egyre erősebbek vagyunk, de nélküle semmi sem olyan, mint régen. Hiányzik a reggelinél, az ebédnél, a vacsoránál, mindig mindenhonnan, és ezt meg kell még szoknunk.. Az ünnepek sem olyanok, s mióta elment a dínomdánomok elmaradoznak. Idő kell még mindenkinek, és ha jó is lesz valaha, ugyanolyan jó már sosem – árulta el Grófo, aki úgy érzi édesapja halálával nemcsak az életükben, benne is hatalmas a változás.

Igazából én apukám távozásával hirtelen felnőttem. De azt hiszem egy szülő elvesztésekor mindenki így érezhet, hiszen már nem tudjuk kikérni a véleményüket, megvitatni velük az élet nagy dolgait, innentől egyedül kell döntéseket hozni és saját magunknak iránymutatást adni – véli Grófo, aki szerint csakis a járvány elvonulása, a koncertek, a zene maga segíthet nekik újra boldogságot hozni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.