Celeb

Kórházi ágyán tudta meg Kis Grófo, hogy édesapja meghalt

Bors

Létrehozva: 2020.12.04.

Felfoghatalan tragédia történt Kis Grófoék családjában.

Forrás: Instagram

Mint arról korábban beszámoltunk, a koronavírussal megfertőződött Kis Grófo 49 éves édesapja is elkapta a betegséget. Sőt, lélegeztetőgépre is került. Néhány órával később érkezett a lesújtó hír:

GRÓFO SZERVEZETE FELADTA A HARCOT.

Idősebb Kozák Lászlót az egész hazai zenésztársadalom gyászolja. Van, aki szerint a roma társadalom a királyát veszítette el.

A család és a barátok három keserves hete imádkoztak azért, hogy Nagy Grófo felgyógyuljon. Tegnap már úgy tűnt, hogy az Úr meghallgatta imáinkat, jobban lett és már nem volt szüksége lélegeztetőgépre sem. Értetlenül állunk mindannyian a történtek előtt. Erős volt a szervezete, hiszen legyőzte a kétoldali tüdőgyulladást. Aztán jött a telefon, hogy nincs többé...nyilatkozta a Ripostnak a család barátja, aki most az összeomlástól félti a fiatal énekest.

Kis Grófo kórházban fekve tudta meg, hogy az édesapja elhunyt. El sem akarta hinni, hiszen éppen csak megnyugodott a hírtől, hogy jobban van. Szegény fiú teljesen összetört, ahogy természetesen az egész család is – tette hozzá az ismerős.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144384_auto_resized.jpg
origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713595812
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145283_auto_resized.jpg
vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143247_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713595812
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135005_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713595812
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713595812
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145982_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiadták a veszélyjelzést: a fél ország figyelmeztetést kapott, de lesz itt még más is!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában