Celeb

Megdöbbentő vallomást tett házasságáról Kandász Andrea

Bors

Létrehozva: 2021.06.20.

Kandász Andit és a férjét óva intették, hogy építkezésbe kezdjenek, de ők nem tágítottak. Arra azonban nem számítottak, hogy ez ennyi feszültséget generál majd köztük. Most humorral igyekeznek kezelni a helyzetet.

Forrás: saját

Kandász Andiban elképesztő energiák lakoznak, ugyanis a műsorvezetés mellett mindig szakít időt a családjára, arra, hogy hosszú kerékpártúrákra induljon a férjével, emellett pedig új projekten is dolgoznak.

Az utóbbi hónapokban ugyanis nagy fába vágták a fejszéjüket: építkezésbe kezdtek. Ez azonban alaposan próbára teszi az idegeiket, eddig még csak nem is sejtették, milyen nehézségekkel és parázs vitákkal jár egy ilyen nagy munka.
Házaspárbajozunk. Próbáljuk kitalálni, hogyan ne váljunk el a végére, miként lehet egy-egy jó poénnal elütni azokat a feszült pillanatokat, amikor valami apróság miatt egymásnak esünk – kezdte a televíziós, aki úgy véli, nem könnyű, amikor egy háznak férfi és női szempontoknak is meg kell felelnie.

– A férjem például nem gondol arra, hogy nekem majd magas sarkúban kell felmennem a lépcsőn, tehát olyat tervezzen, amibe nem akad bele az apró sarok. Pedig egy építkezésnek esztétikai és lelki vonalai is vannak, nem csak a téglák egymásra rakásából áll. Feri coach (személyes segítő – a szerk.), én pedig ThetaHealinggel, azaz alternatív terápiás módszerrel is foglalkozom, huszonhárom éve élünk együtt és tökéletesen kiegészítjük egymást, mégis akadnak viták köztünk, de a végén mindig találunk közös nevezőt. Na jó, azért vannak pillanatok, amikor kikaparnám a szemét – folytatta viccelődve.

„Építkezésszűznek” számítanak

Andi elárulta, középiskolás volt, amikor szüleivel építkeztek, férje pedig már felépített egy házat fiatal felnőttként. De ma egészen más a helyzet. Csak most szembesültek azzal, milyen sok adminisztrációval kell megküzdeni manapság, ami rengeteg időt emészt fel

– Mi teljesen „építkezésszüzek” va­gyunk, mert a húsz évvel ezelőtti tapasztalat már nem érvényes. A férjem unokaöccse az építészünk, nagyon jó fej, de gyakorlatilag mediátorként is segít minket. Persze neki is elsősorban férfias szempontjai vannak, úgyhogy szegényt építészeti szempontból sokszor lehetetlennek tűnő feladatok elé állítom, de végül mindig megtalálja a megoldást. A telek gyönyörű panorámával rendelkezik. A fiúk pedig mediterránra vették a figurát, azaz kisebb ablakokat terveztek, mint amit én megálmodtam. Mondtam is nekik, hogy újratervezés – mesélte nevetve a csinos műsorvezető, és a férjével elhatározták, hogy mostantól élvezik az építkezést és erről sorozatot is készítenek (#KandászKecó) a közösségi médiába.
– Minden fejben dől el. Alaposan megtervezünk minden részletet, nem kapkodjuk el. Már próbálunk úgy hozzáállni ehhez az egészhez, mintha csak egy játék lenne. Szeretnénk kiélvezni az életünknek ezt a szakaszát. Amióta megegyeztünk abban, hogy nem fogunk sietni, nincs rajtunk nagy nyomás és így nemcsak a házasságunk menekül meg, hanem társasjáték az egész... – tette hozzá.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143853_auto_resized.jpg
origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713578710
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon megalázó, ami a Házasság első látásra adásában történt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713578710
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132288_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Közel 100 új dolgozóra van szüksége a magyar Aldinak: ekkora fizetést ígérnek az újaknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713578710
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713578710
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában