Jöhet bármennyi nő, Curtist senki sem tudja elszakítani a nejétől és a kisfiától!

Mint kiderült, lassan egy éve nem alkot egy párt Curtis és felesége, Kriszti, akik alig több mint egy éve mondták ki a boldogító igent. Nem sokkal azután, hogy a rapper sikeresen végigcsinált egy drogelvonót. A nagy nap után három hónappal szerelmük gyümölcse, Doncsi is megérkezett hozzájuk, ám a sok akadály legyőzése és az a végtelen boldogság, hogy gyermekük született sem tudta összetartani őket, és tíz hónappal ezelőtt Kriszti összecsomagolt és elhagyta Curtist.

Nemrég kiderült, hogy a rapper – bár sokáig tagadta nejének – belevetette magát a csajozásba, s miután a Best magazin egy győri kosaraslánnyal, Barnai Judittal lencsevégre kapta, már Kriszti előtt sem volt titok tovább, hogy férje új vizekre evezett.

Rengeteget dolgozom, nyilván ez kevésbé érdekes, mint az, hogy pár napja lefotóztak valakivel. Felhajtást csinálnak belőle, feleslegesen. Tőlem kétnaponta más megy ki a bejárati ajtón – magyarázta lebukása után a Hot!-nak rapper, akit nagyon bántott, hogy a feleségének ilyesmit kell látnia és olvasnia. Kriszti azonban a történtek után úgy vélekedik, meg kellett tudnia az igazságot, hogy el tudja engedni Curtist, ám azt máig nem érti, férje mit keresett egy szerinte "maszkulin nő" oldalán...

A történet ezek után azonban érdekes fordulatot vett, ugyanis az egykori szerelmespár nem hogy eltávolodott volna, inkább közelít egymáshoz. A rapper minden posztját nézi, kedveli, kommentel és szivecskéket szór a nejének és a kisfiának, a napokban pedig egy közös kép is kikerült az oldalára, azzal a címmel, hogy: "Család"

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Család❤️ @krisztike.09.26

curtis4ker (@curtis4ker) által megosztott bejegyzés,

Ember legyen a talpán, aki érti, mi is történik a Széki családban, de egy biztos: Curtis életébe jöhet bárki, senki sem tudja elszakítani a nejétől és a kisfiától.

A Bors kereste a rappert – ugyanis szerettük volna megkérdezni, hogy a közös kép vajon békülést és újrakezdést rejt-e, vagy csak az elszakíthatatlan kötelék hangsúlyozását? S ha a különválás mellett maradnak, akkor mindezt hivatalos útra terelik-e, de nem sikerült utolérnünk.