Bár a Jóbarátok című sorozat utolsó évadában a főszereplő színészek részenként 700 ezer fontot (282 millió forintot) kerestek és a mai napon debütáló, visszatérő-múltidéző epizódért több mint 846 millió ütötte a markukat, nem ők az egyetlenek, akik a sikersorozattal egy életre meggazdagodtak.
A Sun napilap most közölte, a sorozatban közreműködők közül kik rendelkeznek a legnagyobb vagyonnal. Az eredmény talán kissé meglepő lehet.
1. David Crane – 114 milliárd forint
A gazdaglista első helyén a sorozat egyik producere és vezető írója, David Crane áll, aki a Jóbarátok után többek között a Joey című sorozatért is felelős volt, vagyis a Jóbarátokkal kitalált egy olyan formulát, ami működik a képernyőn.
2. Marta Kaufmann – 114 milliárd forint
A 64 éves Marta Kaufmann jóbarátjával, Crane-nel együtt alkotta meg a sorozatot, de azóta több Netflixen megjelenő produkció is a nevéhez fűződik.
3. Jennifer Aniston – 85 milliárd forint
A színésznő nevét a Jóbarátokkal együtt az egész világ megismerte, azóta pedig már ott tart, hogy filmenként több mint 2 milliárd forint a gázsija. Ezen felül pedig több hasonló értékű reklámszerződése is van.
4. Kevin Bright – 56 milliárd forint
A Jóbarátok és a Joey sorozatok rendezője és producere. Korábban szakított a tévézéssel, ám miután korábbi feleségével újra összejöttek, visszatért a filmezés világába.
5. Courteney Cox – 42 milliárd forint
Aniston mellett talán Courteney Coxnak sikerült a legkomolyabb hollywoodi karriert befutnia színésznőként. Sőt, az utóbbi időszakban már a kamera másik oldalán is rendre feltűnik rendezőként, vagy producerként.
6. Matthew Perry – 34 milliárd forint
Matthey Perry nem csak színészként lett ismert, de a pénzével is okosan bánt. Hiszen vagyonának jelentős részét ingatlanokba fektette, melyek biztosítják számára a megélhetést.
7. David Schwimmer – 28 milliárd forint
A Jóbarátok Ross Gellerének második legismertebb szerepe a Madagaszkár című animációs filmben volt, ahol egy zsiráf hangját adta, de a londoni West Enden színházi darabban is játszott.
7. Jon Favreau – 28 milliárd forint
Favreau a sorozatban is milliárdost játszott Monica egykori pasija, Pete személyében, és a valóságban is van mit a tejbe aprítania. A színészből lett rendezőnek köszönhetjük például A mandalóri című Csillagok háborúja-sztorin alapuló sorozatot vagy két Vasember-filmet is.
9. Lisa Kudrow – 25 milliárd forint
A Jóbarátok Phoebe-jének pályafutását sokan bukásnak tarthatnák, pedig számtalan produceri munkát tudhat magáénak a Jóbarátok óta is.
9. Hank Azaria – 25 milliárd forint
Azaria mindössze öt epizódban tűnt fel, mégis rengetegen ismerik a világban, hiszen a Simpson-család című sorozatban több karakternek is ő adja a hangját, aminek természetesen meg is kéri az árát.
11. Matt LeBlanc – 22 milliárd forint
A Jóbarátok Joey-ja egy saját sorozatot is kapott, amivel Matt LeBlanc is szépen keresett, azóta pedig több tévéműsorban, illetve sorozatban is szerepelt, illetve egy vígjátékban producerként is megmutathatta tudását.
11. Cole Sprouse – 22 milliárd forint
Cole játszotta a sorozatban Ross kisfiát, Bent, és a most 28 éves színész gyerekkora óta rivaldafényben van, hiszen ikertestvérével, a Palvin Barbara szerelmeként itthon is jól ismert Dylan Sprouse-zal együtt a Zack és Cody élete című sorozatban tiniként lettek híresek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.