A migrén sokak nagy ellensége - érthetően -, de azt eddig nem tudhattuk, hogy a tanulási képességeket befolyásolja-e. Most kiderült!
A migrénben szenvedő felnőtt és gyermek betegek vizuálisan irányított, asszociatív tanulási képességeit vizsgálták a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói, erről szóló tanulmányuk a fejfájással foglalkozó egyik vezető folyóiratban, a Cephalalgiában jelent meg, a cikk egyik ábrája pedig címlapra is került.
A kutatásban Nagy Attila és munkatársai egy eredetileg amerikai teszt (Rutgers Acquired Equivalence Test) saját maguk által továbbfejlesztett változatával vizsgálták a migrénben szenvedő pácienseket.
A kutatás eredményei szerint a migrénes felnőttekben a vizuálisan irányított asszociatív tanulás teljes egészében - a betanulási és tesztfázisban is - jelentősen leromlott tanulási teljesítményt találtak. A tanulmány fő újdonsága és eredménye, hogy a tanulási funkciók felnőtteknél tapasztalt romlása a gyermek migrénes betegek esetében még nem jelenik meg.
Ez új aspektusba helyezheti a migrént, mint betegséget, ugyanis eredményeik szerint a kognitív funkciók romlása nem a betegség szerves, velejáró következménye, hanem, mint ahogy a kutatócsoport vezetője, a közlemény levelező szerzője, Nagy Attila gondolja, a betegség előrehaladtával fejlődhet ki.
A vizsgálat teljes egészében a SZTE Szenzomotoros Kutató Laboratóriumában zajlott. A felnőtt migrénes betegeket a Bács-Kiskun Megyei Kórházból, a gyermek páciensek az SZTE Gyermekgyógyászati Klinikájáról érkeztek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.