Celeb

Nagy hírt jelentett be Hajdú Péter: babát várnak kedvesével

Bors

Létrehozva: 2021.08.04.

Hajdú Péter és kedvese, Eszter babát várnak.

Szinte leírhatatlan Hajdú Péter és szerelme, Eszter boldogsága. Ahogy arról a Bors is beszámolt, az elmúlt évben egyik rossz hír jött a másik után: tavaly nyáron Eszter ikrekkel volt állapotos, ám sajnos rövid idő után elvetélt. Már ez borzasztóan megviselte őket, hiszen mindketten vágytak már egy közös gyermekre. Az év vége felé úgy tűnt, vágyaik megvalósulnak, ám decemberben egy újabb terhességgel járó komplikáció miatt még a fiatal televíziós élete is veszélybe került, kórházba vitték, műteni kellett.

Ezek után valóban szinte csodaként élik meg, hogy végre úgy tűnik, tényleg valóra válik az álmuk és szülők lehetnek.

– Valóban nagyon boldogok vagyunk, mert igen, igaz a hír, babát várunk – erősítette meg a hírt a Media Vivantis Zrt. vezérigazgatója. – Már túl vagyunk a kritikus időszakon és bízunk abban, hogy ezek után is minden rendben lesz.

Hajdú arra utalt, hogy az elmúlt napokban ismét nagy volt az ijedelem náluk. Ahogy azt a Bors is megírta, mindketten megfertőződtek a koronavírus rettegett delta va­riánsával, ezért az elmúlt egy év személyes tragédiái után Eszter rosszulléte szörnyű emlékeket idézett fel bennük.

Nagyon meg voltunk ijedve, amikor a nyaraláson – mint később kiderült, a Covid miatt – elkezdett fájni a hasam – emlékezett vissza Hajdú Péter menyasszonya, aki érthetően rettegett attól, hogy ismét át kell élnie a nőnek szinte felfoghatatlan lelki és fizikai fájdalmat: egy magzat elvesztését.

És még akkor sem nyugodhattak meg teljesen, amikor kiderült, a hasfájdalom oka a koronavírus, hiszen nem tudni, egy ilyen fertőzés mit okozhat egy kismamánál.

Szerencsére kiderült, hogy minden rendben van, a vírustesztem pedig most már negatív. Rögös út vezetett a boldogsághoz, és ugyan vannak természetesen a terhességgel járó rosszulléteim, de nem bánom, hiszen nagyon régóta vártunk erre – árulta el a Blikknek boldogan Eszter.

Hajdú Péter harmadszor lesz apa, volt feleségével közösen neveli előző házasságában született gyerekeit, a 12 éves Noémit és a 11 éves Dávidot.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088836_auto_resized.png
origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26450_resized.jpg?avcount=1711652421
origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076988_auto_resized.png
metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080488_auto_resized.jpg
vg.hu

Döntöttek az új üzemanyagárakról: szerdától megint drágább lesz a benzin – nem is kevéssel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091882_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ma este a HírTV-n is látható lesz Varga Judit FrizviTV-ben készült interjúja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711652421
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091619_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711652421
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...