Delta variáns támadta meg Hajdút

Delta variáns támadta meg Hajdút

vakcina
PUBLIKÁLÁS: 2021. augusztus 02. 11:00
Hajdú Péter bejelentette, hogy ő és párja is elkapta a koronavírus veszélyes változatát, a delta variánst. A műsorvezető a Borsnak elmondta, minek köszönhetik, hogy nem történt nagyobb baj.
Bors

Néhány hónappal ezelőtt Hajdú Péter és a kedvese, Eszter számára nem volt kérdéses, hogy felveszik mindkét oltást, hiszen tudták; ez az egyetlen módja annak, hogy védettek legyenek a koronavírussal szemben és csak így fékezhető meg a terjedése. Mint utóbb kiderült, a lehető legjobb döntést hozták, ugyanis egy héttel ezelőtt mindketten megfertőződtek a vírussal, ráadásul a Delta variáns támadta meg a szervezetüket.

Megvádolták

A Media Vivantis vezérigazgatója először az Instagram-oldalán egy fotóval tudatta a követőivel, hogy pozitív tesztet produkált. A hozzászólok azzal vádolták meg, hogy vakcina-propaganda áll a háttérben. Péter elmondta, hogy a vádaskodás természetesen teljesen alaptalan és senki sem kérte fel őket arra, hogy úgymond reklámozzák az oltást, csupán szerették volna a saját tapasztalaikat megosztani a nyilvánossággal, abban bízva, hogy ezzel segíthetnek az embereknek.

Ez történt velük

A Bors megkeresésére Péter elmondta, mi történt velük az elmúlt napokban.

- Eszti két Astra Zeneca-t kapott, én pedig két Moderna vakcinát. Most mindketten elkaptuk a delta variánst. Először a kedvesemnél jelentkezett néhány tünet, ezért tesztelték, s mivel együtt élünk, ezért rajtam is elvégezték a vizsgálatot. A vakcináknak köszönhetően a legmagasabb láza 37,5°C volt enyhe, náthás tünetekkel. Nekem egyáltalán nem volt hőemelkedésem, jellemzően csak orrfolyást tapasztaltam. Viszont ami fontos, hogy mindketten elvesztettük a szaglásunkat. Eszter egyáltalán nem érez ízeket, én pedig csak az intenzívebb, keserű és savanyú ételeket, italokat érzem - tette hozzá. Hajdú Péter elmondta, hogy igazán szerencsésnek érzik magukat, az ismerőseik között ugyanis olyan is akad, aki még mindig harcol a betegséggel.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.