Celeb

Gúny tárgya lett Tóth Gabi, pesti "családja" csinált viccet belőle

Bors

Létrehozva: 2020.10.12.

Amióta édesanya, újra egy kicsit gyereknek érzi magát Tóth Gabi. Hannika születése óta ugyanis sokkal több időt tud tölteni az anyukájával.

„Szinte olyan, mintha visszarepültünk volna az időben, és én újra átélném azokat a rituálékat, melyeket a családunk generációról generációra hordoz, és tanít a következő nemzedéknek” – írja csalad.hu-n vezetett blogjának legfrissebb bejegyzésében az énekesnő. Elmesélte, az egyik ilyen az volt, amikor pár hete anyukája megtörölte Hanni orrát.

Tudom, hogy furán hangzik, de anyunak van egy jellegzetes orrtörlési technikája, amiről rögtön eszembe jutott, nekem hányszor törölte ugyanígy, azután pedig hogyan mosta meg az arcom – fűzte hozzá. Majd arról a háláról írt, amit a családja iránt érez, azokról a hagyományokról, amiket a női felmenőinek köszönhet, és amiket szeretne továbbadni Hanninak is.

„Bevallom, nem mindig éreztem így. Volt, amikor úgy hittem, hogy el kell titkolnom, le kell tagadnom, hogy honnan jöttem, hogyan neveltek, milyen tradíciókat követek. Amikor szinte gyerekként a fővárosba kerültem, sokáig azt hittem, szégyellnem kell a származásom, mert gúny tárgya lehetek. Lettem is, és olyan emberek csináltak viccet például a hitemből, akikben a legjobban megbíztam, akiknek elhittem, hogy ők az én pesti családom, és vigyáznak rám” – vallotta be Tóth Gabi, akinek az életének szerves része a hit. Elárulta, általános iskola alsó tagozatában katolikus intézménybe járt, és apácák tanították.

Borzasztó volt megélni, hogy abból űznek gúnyt, ami számomra a létezés egyik alappillére – tette hozzá.

Tóth Gabi leírta, hosszú időbe telt neki, amíg megtanulta, a saját családja a legjobb dolog, ami történhetett vele, a származása, a neveltetése. Majd elmondta, próbál olyan anyává válni, akire majd az ő lánya is olyan büszke lehet, mint az énekesnő az anyukájára. Ezzel kapcsolatban megható történetet mesélt:

„Amikor tejlázam volt és begyulladt a mellem, ápolt engem is, mint egy gyereket, és közben gondoskodott az én gyermekemről is, amíg lázasan mozdulni sem tudtam. Fájdalmas, de egyben nagyon megható volt átélni, ahogy egyszerre vagyok anya, aki azért minden kínja ellenére próbálja fejni a mellét, hogy a gyermekét anyatejhez juttassa, és vagyok védtelen kislány, aki sír az anyukája ölében, hideg borogatással a fején, várva, hogy elmúljon a láz okozta szenvedés”

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713610511
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141618_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142347_auto_resized.jpg
vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27240_resized.jpg?avcount=1713610511
origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141352_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713610511
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713610511
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27242_resized.jpg?avcount=1713610511
magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/rMzjipdtXOMfmSNX33HdfJ-G_WqVD2OJ9h-ez8xqidM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGE3ZjY4NzIwMDQxY2U4ODM3OTZmYTkwOTU4YjRj.jpg
Dráma

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IOasJ8O6piLbk2ANZ9GVkfH6wyzv9w5p3aTzZ3hPdmc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YzMDg1YzNkNDlkMzQwZDhhNjhiYjliZTA4NzE3MDMx.jpg
Szerelem

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó