Gergely Róbert: nem szeretek magányos lenni!

Válása óta a munkába temetkezik a 61 éves színész, aki lapunknak elárulta, nagyon vágyik egy társra, és reménykedik benne, hogy még rátalál a szerelem, és családot alapíthat.
Válása óta a munkába temetkezik a 61 éves színész, aki lapunknak elárulta, nagyon vágyik egy társra, és reménykedik benne, hogy még rátalál a szerelem, és családot alapíthat.

Közeleg az év vége. Készül már a pihenésre, letette a munkát erre az évre?

Á, dehogy. Éjjel-nappal a Lángos és Palacsinta, avagy a Föld megmentése című darab premierjére készülünk, mellette pedig egy hatalmas koncert is várat magára szilveszter délutánján, Szécsi Pál 75. születésnapja alkalmából. És ha már a szülinapoknál tartunk, idén tízéves a Gergely Theáter, amit a már említett mesedarab bemutatásának napján, december 28-án egy hatalmas partival ünneplünk meg a színházban. Úgyhogy nem mondhatom, hogy otthon ülök, és már csak az ünnepekre hangolódom…

Pár napot majd tud a családjával lenni karácsonykor?

Készülünk édesanyámhoz Siófokra. Ott egy-két napot biztos eltöltünk a fiammal, a testvéremmel, az ő gyermekeivel. Nem vagyunk nagy család, de ilyenkor azért összegyűlünk, és szeretetben, boldogságban együtt vagyunk.

Két éve elvált, de jóban maradt a volt feleségével, Némedi-Varga Tímeával. Találkoznak az ünnepek alatt is?

Timivel kizárólag a kapcsolatunk házassági részét zártuk le, a barátságunk változatlan. Nem romlott meg a viszonyunk, együtt is dolgozunk, játszik a darabjaimban, csak ki-ki éli a saját magánéletét. Karácsonykor is ugyanúgy köszönteni fogjuk egymást.

Két éve vált el a feleségétől, Némedi-Varga Tímeától, de továbbra is jó kapcsolatban vannak, időnként együtt is dolgoznak © Czerkl Gábor

Gondolom, nem tervezte, hogy ilyentájt egyedülálló lesz. Milyen a szinglilét? Egyáltalán az?

Egyelőre igen. De elvált férfiként is abszolút társas lénynek vallom magam. Azt gondolom, előbb-utóbb jön valaki, aki fontos lesz az életemben, és én is az leszek valakinek az életében, de ez még nem teljesedett be. Nem szeretek magányos lenni, de nem is gondolom, hogy ez sokáig így marad.

Ismerkedik?

Inkább azt mondanám, nyitott szemmel járok, és hagyom, hogy az élet sodorjon, amilyen irányba akar. Most a munkával igyekszem pótolni a párkapcsolat hiánya nyújtotta szabadidőt, ami jelenleg nincs sok, és reménykedem, hogy bár nem vagyok már fiatal, de mostani, idősebb koromban is rám talál a szerelem.

Civil vagy inkább szakmabeli a vágyott társ?

Volt részem mindkettőben. Volt olyan szerelmem, aki civil, de például a fiam, Gergely Simon édesanyja színész, táncosnő, ahogy a volt feleségem, Timi is. Van jó dolog abban, ha a szakmájához közel áll az ember párja, de az is jó, azt is kipróbáltam, ha civil az illető. Ugyanis akkor az ember kit tud lépni abból a mókuskerékből, amiben színházi emberként benne van, és jó hatással van rá, hogy a civil társ kicsit másképpen gondolkodik.

Tehát a szerelemre nyitott. És a családalapításra, még egy gyerekre?

Az a baj, hogy az előző házasságom is ott futott zátonyra, hogy én picit elgyávultam, hogy én egy újabb kapcsolatban családot alapítsak. Van egy félszem ettől, de sosem lehet tudni, mit hoz a holnap. Ami késik, nem múlik a színdarabom címe, ami nem csak a nézőknek, nekem is reményt ad.

Nincs karácsony töltött káposzta nélkül – klasszikus recept a Mindmegettétől

@borsonline

Elindult a Bors #dellatanc kihívása 💃 Töltsd fel a saját #dellatanc videódat a borsonline.hu-ra és nyerj Samsung fülhallgatót! #bors #reklam #nekedbe

♬ eredeti hang - Bors