Celeb

Fény derült a titokra: fia halála után még egy gyereket örökbe fogadott Terence Hill

Bors

Létrehozva: 2020.10.14.

Forrás: AFP

Terence Hill fiatalkorában – színésztársához Bud Spencerhez hasonlóan – falta a nőket és állandóan bulizott, sőt, 1967-ben még az angoltanárával is összejött. Ám abból a románcból végül 53 év boldog házasság lett Lori Zwicklbauerrel. 

1990-ben Terence Hill kalandos és szórakoztató élete azonban egy szempillantás alatt változott meg, ugyanis örökbefogadott fia, Ross  autóbalesetben meghalt, a színész pedig a tragédiát követően hosszú évekre depresszióba esett.

– Magamat okoltam fiam elvesztéséért.

Nem akartam odaadni az autót neki, de annyira könyörgött, hogy végül mégis engedtem neki. Bár ne tettem volna. Életem legrosszabb döntése volt.

Ross halála rendkívül megviselt, de megtanultam elfogadni a megváltoztathatatlant. Rájöttem, hogy a boldogság nem az anyagiakon múlik. A boldogság forrása a szeretet és a barátság – beszél a történtekről ma is megtörten Terence Hill, aki Lorival úgy döntött, Ross után egy másik kisfiút is örökbe fogad.

Az örökbefogadás nem pontos kifejezés. Ez egy olyan téma, amelyről nem szeretnék túl sokat beszélni. Ezekről a dolgokról spekulálni, magad reklámozni, nekem ízléstelennek tűnik.

Azt mondhatom, hogy a kis Mani Wongot, egy thaiföldi kisfiút, aki ma 8 éves, a feleségem és én „örökbefogadtunk”, abban a pillanatban, amikor az a megtisztelés ért, hogy az egész életére gondoskodhatunk az anyagi biztonságáról.

Mani szülei és a gyermekeik is nehéz körülmények között élnek, emiatt gyerekeik egyike egy intézet vendége lett. Az árva gyerekek helyzete, akik intézetben élnek, kétségtelenül szomorú és fájdalmas. A legtöbb esetben azonban a szeretet és a melegség objektív hiánya ellenére lehetőségük van tisztességes életre és arra, hogy ne szenvedjenek az éhségtől – mesélte az olasz színészlegenda, akinek életéről Király Levente nemrég könyvet írt Zsugabubus címmel.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713515711
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713515711
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141360_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141618_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713515711
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713515711
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713515711
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/P4C1P7TsBA6vVqiTzkj4mkVLoD1Vnii5BQlxV0MFhuk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NmZDdlNDM5MGUzZDQzN2FhM2I3MjM1NTE3MDkxN2I1.jpg
Vallomás

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/BXXBwj8joBF5Kps72FIDvCRWYFkq-XVRY9c7pJQm9Mc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFiNmZlOGViZDQ5YjQ1Y2Q4MDMyMDdhNDJhYWEyYTc0.jpg
Család

Rubint Réka megrendítő vallomása: „A gyerekekkel eltöltött időt később nem lehet pótolni”