Celeb

Félmilliós pezsgővel ünnepelte szülinapját Medveczky Ilona

SM

Létrehozva: 2021.03.06.

Medveczky Ilona 80 éves. Az ünneplés már napokkal ezelőtt elkezdődött, és még koránt sincs vége. A Borsnak elárulta, különös ajándékot kapott, egy 1500 eurós, vagyis több mint fél millió forintos értékű pezsgővel köszöntötték születésnapja alkalmából.

Medveczky Ilona korát meghazudtolóan kiváló egészségnek örvend. Fiatalsága abban rejlik, soha egyetlen percre sem állt le a munkával. Sosem tartotta fontosnak az évfordulókat, most azonban ez más, mint az eddigiek.

Nem terveztem semmit a születésnapom alkalmából, de a barátaim annál többet. Egy hete tart az ünneplés, és még a következő hét is rá fog menni a köszöntésekre, természetesen a létszámot, az előírásokat és szabályoknak megfelelően betartva. A pandémia miatt sem mondott le senki az köszöntésemről, ami nagy boldogsággal tölt el. A Forever TV köszöntött elsőként, egy minőségi, 1500 eurós pezsgővel – kezdte a Borsnak Medveczky Ilona, majd hozzátette, az ünnepeken kívül nem tartja fontosnak az évfordulókat.

Soha nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget a név- és a születésnapomnak. Persze a nyolcvan kicsit szíven üt, hiszen ha az ember megél egy ilyen kort, az már ajándék az élettől. A fiatalság egy állapot, nem egy erény. Gyakran elgondolkodom azon, mennyi hasznos évem lehet hátra – elmélkedett a táncművész. – Az egészség ugyanolyan fontos, mint a fizikum, vagy az ép elme. Sajnos sem édesapám, sem édesanyám nem élhette meg ezt a kort. Boldog vagyok, hogy egészségesen, agyban is fitten kimondhatom, hogy 80 éves vagyok – mondta Ilona, aki elárulta, mi a fiatalsága titka.

Mindenkinek azt tanácsolom, ne hagyja abba a munkát. Nekem nincs időm azon morfondírozni, milyen idős vagyok, hiszen egy percre sem állok meg. Hétéves koromtól a balettintézetben komoly nevelést kaptam, megedződtem. A házam, a kertem, a növényeim, a kutyáim komoly felelősséget rónak rám. Minden nap reggel hattól éjfélig meg sem állok, ha lépésszámlálót csatolnának rám, meglepő eredményt mutatna – fűzte hozzá mosolyogva Medveczky Ilona.

Házat, kocsit, gyémántot és nercbundát is kapott születésnapjára

Medveczky Ilonának mindig sok udvarlója akadt. A díva nem tagadja, akadtak szép számmal olyan férfiak az életében, akik méregdrága holmikkal akarták meghódítani. Volt, akitől kocsit, gyémántot vagy nercbundát kapott születésnapjára, de a ma már több száz millió forintot érő villáját is ajándékba kapta. A Moulin Rouge-ban táncolt, amikor a férfi – aki egyetlen fellépését sem hagyta volna ki - megpillantotta a művésznőt. Soha nem kötötték őket össze szerelmi szálak, mégis fontos volt számára, hogy Ilonát biztonságban tudja, ezért kapta meg a csodálatos budai hegy tetején található villát.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090027_auto_resized.png
origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711691412
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088621_auto_resized.jpg
vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090947_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711691412
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711691412
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...