Celeb

Egyedül maradt a hitellel terhelt házban Szabó Zsófi

K. K.

Létrehozva: 2021.02.01.

Szakítása után Szabó Zsófi és kisfia maradt a több száz milliót érő ház- ban, ahol korábban együtt élt a csa- lád – tudta meg a Bors. Ám a luxus- ingatlant nagy összegű hitel terheli.

Mint ahogyan arról a Bors is beszámolt, Szabó Zsófi műsorvezető-színésznő múlt hét pénteken, élő adásban jelentette be, hogy hat év után válik férjétől, gyermeke apjától, Kis Zsolttól. Noha a válás előtt álló házaspár a Bors információi szerint már hónapok óta külön él egymástól, mégis a mai napig jó kapcsolatot ápolnak, s közös erővel, egyetértésben nevelik hároméves kisfiukat, Mendelt. Lapunk úgy tudja, Zsolt hetente több alkalommal is látogatást tesz az immár egyedülálló édesanyával közös egykori otthonukba, a törökbálinti luxusingatlanban, amelyet még 2017-ben, gyermekük születése előtt vásároltak.

Informátorunktól, a házaspár egyik közeli ismerősétől megtudtuk: bár Zsófi és férje egyelőre még nem adták be a válási papírokat, így a vagyonmegosztásról sem döntöttek, mégis a kisgyermekes édesanya az, aki a törökbálinti luxusingatlanban maradt kis­fiával, míg Zsolt a szülővárosa, Nyíregyháza és Budapest kö­zött ingázik. A neve elhallgatását kérő barát arról is beszámolt a Borsnak, hogy Zsófiék nem kevés hitelt vettek fel, hogy beköltözhessenek a több mint százmillió forintot érő impozáns sorházba, amely Törökbálint legkedveltebb és legdrágább részén, Tükörhegyen fekszik.

A kölcsönnel terhelt hatalmas családi házhoz értesüléseink szerint anno Zsófi ragaszkodott, de azt nem tudni, hogy a törlesztés is rámarad vagy abban is segít neki gyermeke édesapja. A házaspár közeli ismerőse jól tudja, Zsófiék sokáig küzdöttek a házasságuk megmentésén, aminek végül a műsorvezető tett pontot a végére. Erről múlt hét pénteken a televízió kame­rái előtt így beszélt a 32 éves édesanya.

Nagyon nehéz időszak van mögöttem. Külön vagyunk már, de még látni fognak minket együtt az emberek, hisz együtt neveljük a kisfiunkat, aki az élő bizonyíték arra, hogy ez egy igaz szerelem volt. Nagyon intenzív hat évünk volt együtt, és ha az ember küzd és küzd azért, ami egy idő után már nem működik, akkor abban elfárad, és ez egyikünknek sem jó. Ő nem tudott annyira alkalmazkodni hozzám, és igazából én sem tudtam hozzá. Ez egy idő után kiütközött, és végül én hoztam meg a döntést.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142666_auto_resized.jpg
origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713512713
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137514_auto_resized.jpg
vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141043_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143031_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levadászlak titeket! – baloldali aktivista fenyegette meg a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713512713
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140532_auto_resized.jpg
astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713512713
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713512713
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/BXXBwj8joBF5Kps72FIDvCRWYFkq-XVRY9c7pJQm9Mc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFiNmZlOGViZDQ5YjQ1Y2Q4MDMyMDdhNDJhYWEyYTc0.jpg
Család

Rubint Réka megrendítő vallomása: „A gyerekekkel eltöltött időt később nem lehet pótolni”

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket