Cipő üzent a túlvilágról

Baljós előjelekkel kezdődött a Cipő halála utáni első Republic-koncert. A gyászoló testvér állítja, az elhunyt énekes műve a cseréptörés, ezzel fejezte ki rosszallását, hogy a Republic 67 továbbra is játssza az általa írt dalokat, csak már más énekessel. Sipos F. Tamásnak mégis sikerült elfogadtatnia magát a több száz fős egri közönséggel.
Baljós előjelekkel kezdődött a Cipő halála utáni első Republic-koncert. A gyászoló testvér állítja, az elhunyt énekes műve a cseréptörés, ezzel fejezte ki rosszallását, hogy a Republic 67 továbbra is játssza az általa írt dalokat, csak már más énekessel. Sipos F. Tamásnak mégis sikerült elfogadtatnia magát a több száz fős egri közönséggel.

Azt már korábban is tudni lehetett, hogy a Republic elhunyt énekesének családja két részre szakadt: Cipő felesége pártolja, hogy a zenekar folytassa a pályafutását, az édesanya, Gizi néni és a testvér, Marica ellenzi.

Az utóbbiak is feszülten várták az első koncert napját, és minden híradást figyelemmel kísértek. A buli napján is így történt, amikor az RTL Klub Reggeli című műsorának vendége volt Boros Csaba zenekarvezető és Sipos F. Tamás, az új énekes.

Amikor a műsorvezetők arról faggatták őket, hogy lesznek-e a koncerten tiltott dalok, amelyek nem hangozhatnak el, hatalmas robaj szakította félbe a beszélgetést. Mindenki megrémült a stúdióban. A két zenész feltartott kézzel ült, jelezve: megadja magát. Kiderült, hogy egy díszletelemként szolgáló cserepes virág zuhant a padlóra.

A video itt látható.

Többen, akik látták a jelenetet, úgy gondolják, hogy Cipő így üzent a túlvilágról: nem akarja, hogy egykori társai játsszák a dalait. Marica is ezt gondolja.

– Remélem, a testvérem üzent nekik. Még életében határozottan elmondta, hogy ha bárki kiesik a csapatból, nincs többé Republic. Erre most nélküle tovább zenélnek. A koncert előtti estén olyan rosszul éreztem magam, mint a temetés napján. Egy hónap telt csak el a ­test­vérem halála óta, és máris fut a szekér. Ebből látszik, hogy nem családtagnak tekintették Lacit, hanem csak egy munkatársnak, aki bárkivel pótolható – mondta szomorúan Cipő testvére.

Az együttes tagjait ez az incidens nem befolyásolta, megtartották a koncertet. Sokan várták izgatottan, hogy Cipő halála után milyen koncertet adnak új énekesükkel, Sipos F. Tamással az Egri Főiskolás Napokon.

A koncertet este nyolcra hirdették meg, ám ebben az időpontban a színpad előtt csak egy maroknyi csapat várakozott, és még néhányan lézengtek a 2500 fős sátorban. Kétséges volt, hogy siker lesz a Republic 67 számára is mérföldkőnek számító koncert.

– Vegyes érzésekkel jöttem ma ide. Mi itt legalább tíz éve játszunk, és szép emlékeink fűződnek ehhez a helyhez. Most úgy izgulok a fogadtatás miatt, mint pályafutásom hajnalán, mint amikor először léptem a színpadra – mondta a koncert előtt a Borsnak Boros Csaba.

Miközben a zenészek készültek a fellépésre, már gyűlt a közönség a sátorban, amelynek végül az egyharmada telt meg, igaz, akik megjelentek, vastapssal és rajongó kiáltásokkal várták, hogy a Republic a színre lépjen.

A sötétbe borult színpadon egy gyertya fényénél Boros Csaba kezdte énekelni a Könnyek helyett című kultikus Republic-dalt.

– Sajnos bármennyire is szeretnénk, nem fog visszajönni, legalábbis fizikai valóságában. De mindig itt lesz velünk – mondta a dal után, majd bemutatta Sipos F. Tamást, akit egyöntetű ováció fogadott.

– Nem Cipő-pótlékot kerestünk, hanem egy olyan barátot, aki a ­barát­ságát, a hangját és kicsit a lelkét is adja ehhez a produkcióhoz. A születésnapja március 23-ára esik, amikor a Republic megalakult. Sipos F. Tamás! – konferálta fel zenésztársát. Sipos F. azonnal magával ragadta a közönséget, amely szinte együtt lélegzett a zenészekkel, a koncert végén pedig némán gyászolva hallgatták végig, ahogy Cipő hangján megszólal a 67-es út című dal.

Diós és mákos bejgli, úgy, ahogy a nagyi készíti

@borsonline

Elindult a Bors #dellatanc kihívása 💃 Töltsd fel a saját #dellatanc videódat a borsonline.hu-ra és nyerj Samsung fülhallgatót! #bors #reklam #nekedbe

♬ eredeti hang - Bors