Celeb

Vastaps kísérte utolsó útjára Belmondót – videó

Bors

Létrehozva: 2021.09.10.

<p>Személyesen köszönt el barátjától Alain Delon.</p>

Jean-Paul Belmondo temetését péntek tartották a párizsi Saint-Germain-des-Prés templomban.

A gyászszertartáson családtagok és filmes legendák, köztük mankóra és a fiára, Anthony-ra támaszkodva a 85 éves Alain Delon is megjelent, aki egy ideig a templom előtt maradt, ahol Belmondo rajongói tapsoltak neki. 

– Teljesen összetörtem. Készítettünk francia filmet, mi ketten, ő és én, a francia mozi két ikonjai vagyunk, egyikről nem lehet beszélni a másik nélkül. Egyidősek vagyunk, nem sokára velem is megtörténik – nyilatkozta korábban meghatódva a nagy kortársa haláláról az Európa 1 rádiónak Alain Delon. Mellette a Magas szőke férfi felemás cipőben sztárja, Pierre Richard is szomorúan búcsúzott barátjától, ugyanakkor meghatotta, hogy a francia nép ennyire szerette Belmondót.

A pénteki temetés előtt, csütörtökön délután állami tiszteletadással búcsúztatták el Jean-Paul Belmondót az Invalidusok udvarában rendezett gyászszertartáson.

– Szeretjük Belmondót, mert olyan volt, mint mi − hangsúlyozta Emmanuel Macron elnök gyászbeszédében.

Csütörtök este az Invalidusok kapui megnyíltak mindazok előtt, akik Belmondo koporsója előtt szerették volna tiszteletüket leróni. Az emberek órákig álltak sorba, hogy végső búcsút vegyenek a legendás színésztől. Sokan úgy válaszoltak az őket megszólító újságíróknak: Belmondo szinte a családjuk része volt, egy francia nemzeti kincs, mint az Eiffel-torony vagy a Mont-Saint-Michel apátság.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089302_auto_resized.png
origo.hu

Ez maga a földi pokol: a világ legforróbb városában madarak hullanak az égből, és halak sülnek meg a tengerben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711618813
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086012_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089949_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„Magyar Péter nem fogja beperelni Varga Juditot, mindent lehet bizonyítani”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087829_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26442_resized.jpg?avcount=1711618813
origo.hu

Levetkőzött Ördög Nóra - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083650_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711618813
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088638_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Dráma! Máris kiadja felesége útját a TV2 sármos sztárja?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/NGTSkhAe4r_xyD7EZpvixbLravikOwcZ8QXfNh1u_ww/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwOTEwNTNjNzM5YzQ5NGQ5ODdkYWM4MDNkZWFkNWFm.jpg
Nőiesség

"Nem vagyok se magas, se vékony" – modellnek állt a TV2 sztárja – fotók

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/jv9okhncPXt00nSeSUy95XFYG4AO-JWxFAGfPTw6rx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYyY2Y5NDE5NjQzZjQxZDc4YzdhMzIzZDlkYTUxMzlh.jpg
Rácsokon túl

Zalatnay Cini Lagzi Lajcsinak: „Nagyon nehéz lesz, reszket kezed-lábad, mit szólnak hozzád”