Celeb

Bay Éva a tévéből tudta meg, miért alszik évek óta külön a férje

F. Zs.

Létrehozva: 2020.11.21.

A bemondónő élete legnagyobb kalandjaként emlékszik a Farmon töltött időre, akinek komoly önismereti tréning is volt a műsorban való szereplés. 44 szakmában töltött év után, most először nézte vissza magát a tévében.

Már a műsor kezdetén sem volt kérdés, hogy ki lesz A Farm VIP című műsor tyúkanyója... hát persze, hogy a rangidős szereplő, Bay Éva, aki a türelmével, a belőle áradó nyugalommal és a tőle megszokott gondoskodással terelgeti majd a nála esetenként évtizedekkel fiatalabb szereplőket. A piros csapat versenyzője négy évtizede tévézik, így számára egy cseppet sem volt idegen a kamerák előtti élet, mégis rengeteg új dolgot tapasztalhatott meg a forgatások alatt. 

– Szerettem a műsorban lenni, életem legnagyobb kalandja volt – emlékszik vissza a nyári forgatásra Bay Éva. – Hiába vagyok 68 éves, gondolkodás nélkül vállaltam a szereplést, mert tudtam, hogy szuper élmény lesz még akkor is, ha fizikailag nyilván nem tudom majd felvenni a versenyt a huszonévesekkel. 

A tévébemondó napokkal ezelőtt egy sajtóvetítésen látta vissza magát először. Azt mondja, hogy tanulságos élmény volt. 

Érdekes, hogy a pályafutásom alatt soha, egyetlen egyszer nem néztem vissza magam, most viszont azt éreztem, hogy készen vagyok arra, hogy lássam azt, amit a nézők látnak. Furcsa élmény, hogy a lepukkant, smink nélküli énemet el tudom fogadni, a fiatal csinos külsőmmel viszont sosem volt erőm szembenézni. Nem akarom többnek vagy jobbnak mutatni magam. Ez vagyok én. Jókat röhögtem egyébként magamon... – teszi hozzá, majd így folytatja:

– Annak oka van, hogy viszonylag keveset vagyok látható a műsorban. Amíg ugyanis Ambrus Attila, Kiskeró vagy épp Vili csinálták a balhét, én a háttérben mosogattam, főztem vagy a legyeket kergettem az ebédlőasztaltól. Elképesztő mennyiségű légy volt. 

Bay Évát természetesen arról is megkérdeztük, hogy mit szól hozzá, hogy most már egy ország tudja, hogy horkol? 

– Hát, ez isteni! – neveti el magát. – Évek óta külön szobában alszunk a férjemmel, külön emeleten. Mondogatta nekem, hogy horkolok, de azt hittem, csak túloz. Erre most a tévéből tudtam meg, hogy tényleg horkolok. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139894_auto_resized.jpg
origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713473110
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138042_auto_resized.jpg
vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137514_auto_resized.jpg
vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713473110
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713473110
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713473110
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók