Celeb

Mérföldkőhöz érkezett az élete: Bagi Iván 45 éves lett

Bors

Létrehozva: 2021.09.08.

Bagi Iván egy kisebb mérföldkőhöz érkezett: betöltötte a 45. életévét. Az évek múlását nem éli meg rosszul, úgy véli, minden nap egy új lehetőség arra, hogy jobb emberré váljon.

Forrás: BORS

A népszerű humorista szerint nagyon fontos, hogy megünnepeljük a születésnapokat, bár számára nem az az elsődleges szempont, hogy hatalmas bulival tegye emlékezetessé ezt a napot.

- Korábban vettem egy diktafont azzal a céllal, hogy naplót vezessek. Ezt sajnos nem sikerült mindig betartani, de a születésnapokon muszáj. Húsz év múlva hallani akarom, hogy miket mondtam 45 évesen - kezdte a Borsnak Iván, aki elárulta, miért teszi mindezt.

Nincs visszaút

Iván elmondta, azért szeretné rögzíteni a gondolatait, mert ezáltal észreveheti és kiküszöbölheti az esetleges jellemhibáit. 

- Bizonyos életkor után az ember rádöbben arra, hogy vagy tesz azért, hogy tovább fejlődjön, vagy visszafejlődik. Már nem a kísérlezetés állapotában vagyunk… - fejtette ki.

Folyamatosan tanul

Úgy véli, a legtöbb művészre jellemző a túlzott érzékenységből fakadó megbántódás, s ez a tulajdonság benne is megvan.

Talán mert nagyon mélyről indultam. Igyekszem elsajátítani az elengedés művészetét ezen a téren is - árulta el. 

Ennek köszönhetően úgy érzi, az évek múlásával egyre inkább azzá az emberré válik, akit a tükörben szeretne viszontlátni, ezért nem vágyik arra, hogy visszaforgassa az idő kerekét.

Terv szerint halad

Iván jövőbeni tervei között szerepel, hogy újabb 26 évig együtt dolgozhasson Nacsa Olivérrel, egy regénnyel emléket állítson édesapjának és szeretne tovább haladni azon az úton, amit eddig felépített.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145088_auto_resized.jpg
origo.hu

Ismert édesanyjával fotózták a Next Top Model Hungary sztárját - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713567309
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145716_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713567309
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131917_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Fantasztikus fizetésért toboroz dolgozókat a Lidl – ha kell, szállást is biztosítanak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713567309
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713567309
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt