Regénnyel állít emléket apjának Bagi Iván

Regénnyel állít emléket apjának Bagi Iván

megemlékezés
PUBLIKÁLÁS: 2021. augusztus 03. 10:00
Bagi Iván 22 évesen ismerhette meg az édesapját, s bár csak kevés idő adatott nekik, mély nyomot hagyott benne.
Bors

A népszerű humoristát nemrégiben baleset érte, ami miatt hosszú hetekre pihenésre kényszerült. Éppen focizott, amikor egy rossz mozdulatot követően részleges combizom szakadást szenvedett. A vizsgálatok után kiderült, hogy három hónapra lesz szükség a teljes felépüléshez.

Kihasználja a lehetőséget

Nem csoda, hogy a hír hallatán aggódni kezdett, ugyanis ő nem az a típus, aki képes lenne ölbe tett kézzel ülni, mindig valami új terv megvalósításán dolgozik. Úgy érezte, az előtte álló időszak igazi kihívás lesz a számára, néhány hét elteltével azonban rájött, hogyan hozhatja ki ebből a kellemetlen szituációból a lehető legtöbbet.

- Korábban írtam már néhány verses kötetet, de őszintén szólva a próza áll hozzám a legközelebb. Régóta tervezek valamit, de egészen mostanáig nem volt elég időm arra, hogy belevágjak - kezdte titokzatosan a humorista.

Páratlan ajándék

Ivánnak nehéz gyermekkora volt, életének első tíz évét nevelőintézetben töltötte, s édesapját csak néhányszor látta.

- 22 éves koromban találkoztam vele, amikor kiderült, hogy gégerákban szenved. Én ápoltam, idővel pedig gyakran bejártam hozzá a kórházba. Másfél évet tölthettem vele, gyakorlatilag ez idő alatt ismertem meg.

Ma már tiszteli

Az író, aki hálás a sorsnak a lehetőségért és az időért, amit apjával tölthetett.

- Gyerekként éppen azok a tulajdonságai bosszantottak, amelyek miatt felnőttként felnéztem rá. Kamaszként nem tudtam értékelni az egyéniségét, ma azonban már nagy jelentőséget tölt be az életemben - nyilatkozta Bagi, aki éppen ezért apjáról fog regényt írni.

- Ez lesz életem főműve. Úgy tervezem, hogy körülbelül 1200 oldalt írok majd. Ez nem egy dokumentarista regény lesz, hanem fikció, mégis sok apró szál fűzi majd a valósághoz - árulta el Iván, aki máris nekilátott a munkának.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.