Aki nem oltatja be magát, az elveszíti a munkáját

Aki nem oltatja be magát, az elveszíti a munkáját

egészségügy
PUBLIKÁLÁS: 2021. szeptember 05. 14:44
Két héthaladékot kaptak az egészségügyben dolgozóka kötelező oltás felvételére, így szeptember 15-ig kell megkapniuk az oltást.

Két héthaladékot kaptak az egészségügyben dolgozóka kötelező oltás felvételére, így szeptember 15-ig kell megkapniuk az oltást.

A Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke feltételezi, a módosításra a jogszabályban meghatározott szűk időkeret miatt volt szükség. Soós Adrianna emlékeztetett arra, hogy az augusztus elsején életbe lépett rendelet szeptember elsejéig biztosított időt a kötelező vakcina felvételére, de erre nem mindenki tudott időt szakítani.

Nagyon sokan szabadságon voltak, illetve az oltásnak a megszervezése sem biztos, hogy egyszerű volt, hiszen szintén abban az időszakban sokan mentek szabadságra azok közül, akiknek ez volt a feladatuk. Van, aki még tavaly sem tudta kivenni a szabadságát, tehát nagyon sokan egész augusztusban gyakorlatilag nem dolgoztak, nem is voltak otthon.

Hozzátette, sokak számára kérdéses volt, hogy a határidő leteltéig a kétdózisú vakcinák esetében mindkét oltás beadásának meg kell-e történnie. A szakszervezet vezetője kiemelte, hogy az elvárás szerint az első dózis felvétele szükséges a határidő lejárta előtt.

A második oltás időpontját az orvos mondja majd meg. Ennyi idő alatt nyilván nem lehetett elvárni, hogy két oltást is megkapjanak a kollégák, miközben a jogszabály alig adott lehetőséget ennek a lebonyolítására.

Felvilágosítása szerint a kötelezettség nemcsak azúj egészségügyi szolgálati jogviszonyba belépőket érinti, hanem a jelenleg is dolgozó kollégákat is.

Kötelezően meg kell szüntetni a jogviszonyukat, amennyiben nem tudják bemutatni az oltásról szóló igazolást, vagy ha egészségügyi okok miatt nem olthatók, akkor pedig az arról szóló igazolást

–erősítette meg az eddigi előírásokat Soós Adrianna. A FESZ a kérdésben nem végzett teljes körű felmérést, de a visszajelzések vegyesek.Sok olyan kollégáról tudnak, aki úgy gondolta, hogy oltás helyett inkább nyugdíjba megy, míg mások,akik eredetileg nem mentek volna el oltásra, a munkájuk megtartása érdekében– noha nem jó szívvel – megteszik ezt, és fölvették már az oltást, vagy bejelentkeztek rá.

A háziorvosoktól is lehet kérni akoronavírus elleni oltástannak a 400 ezer, hatvan év feletti honfitársunknak, akik még nem adatták be maguknak egyik oltóanyagot sem. Az orvosok munkáját már az orvostanhallgatók is segítik.

Mindenképpen lett ennek a szabálynak egy olyan hatása, hogy többen felvették az oltást, mivel a magánegészségügyi ellátásban ez szintén kötelező. De így is biztos, hogy több száz ember el fogja hagyni a pályát

–tette hozzá a FESZ elnöke.

Ugyanakkor Soós Adrianna nem mert pontos számadatok saccolásába bocsátkozni, hogy mennyien akasztják szögre a köpenyüket.

Forrás:index.hu

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.