Celeb

„Amikor azt olvasom, hogy hazudtuk csak a covidot és fizettek érte” – megrázó fotókkal üzent Tóth Gabi a gyűlölködőknek

Bors

Létrehozva: 2020.12.21.

Sokan hiszik azt, hogy az énekesnő csak kitalálta, hogy elkapták a betegséget.

Néhány nappal ezelőtt döbbenetes vallomást tett Tóth Gabi, ugyanis elárulta, hogy ő, illetve egyéves kislánya, Hannaróza is átesett a koronavírus-fertőzésen. Az énekesnőt és édesanyját csúnyán le is döntötte a lábáról a betegség, Gabi elmondása szerint abban a pár hétben a poklok poklát élte át.

Ennek ellenére sok internetező a mai napig nem akarja elhinni, hogy az énekesnő elkapta a betegséget és azzal vádolták, hogy az egészet csak kitalálta és megjátszotta magát a kamerák előtt. Gabi az Instagram-sztorijai között nekik üzent az alábbi fotókkal, ahol jól látszik, hogy a betegség mennyire komolyan megviselte. Már a kisírt szeme és kipirosodott orra sem arról árulkodik, hogy színlelne bármit is.

Az énekesnő egyébként a csalad.hu oldalon egy hosszú bejegyzésben számolt be több hétig tartó kálváriájukról.

– Ha visszagondolok arra a bizonytalanságra, az aggódásra, az érzésre, hogy ez egy rémálom, azt hiszem a legnagyobb tanulság számomra az, hogy teljesen más lett fontos. Hihetetlenül megváltozott az értékrendem. Minden, amit addig nehéznek éreztem, hirtelen már nem volt az, amire azt hittem, hogy fontos, már szintén nem volt az, amire azt hittem, hogy pótolhatatlan, pótolhatóvá vált, és amire azt gondoltam, hogy nincs erőm hozzá, nem létezett. Mindenhez lett erőm. Amikor a legfáradtabbnak éreztem magam, amikor azt hittem összeesem, akkor még órákon át tudtam fel s alá sétálgatni a házban, maszkban a hátamra kötött gyerekkel, mert számára az volt megnyugtató – írta többek között.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090027_auto_resized.png
origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711704315
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17069923_auto_resized.jpg
life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089438_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ez lesz Tokaj egyik szégyenfoltjának helyén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086801_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088529_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A Mercedes csapatfőnöke kitálalt: nem akárkit akarnak Hamilton helyére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711704315
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091972_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711704315
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel