Celeb

Ambrus Attila: az egész családom beoltatja magát

F. Zs.

Létrehozva: 2020.12.29.

Az egykori Viszkis vágyik korábbi életére, amikor vásárokra járhatott. Ennek feltétele, hogy beoltassa magát és szeretteit, aminek ha sorra kerül, eleget is tesz.

Ambrus Attila mindig is jó kondiban volt, az egykori jéghokis az utóbbi időben mégis egyre többet edz. Mint kiderült, nem az állóképességével vannak gondok, csupán a teniszpartnere kalapálta úgy el, hogy eldöntötte, új szintre emeli a testmozgást, mostantól hosszú kilométereket fut majd, hogy legyőzze az ellenfelét. 

Alapjában véve mindig is futottam, főleg a 90-es években, akkor a rendőrök elől

– mondta  nevetve a Borsnak Ambrus Attila, majd így folytatta:

– De egyébként is, olyan vagyok, mint Forrest Gump, állandóan csak futok. Hol valaki elől, hol magam után, hogy befejezzem, amit elkezdtem. A rendszeres futásokat egyébként nemrég kezdtem el, aminek az az oka, hogy csúnyán kikaptam a tenisz­part­nerem­­től. Úgy éreztem, hogy paradigmaváltásra van szükség, hogy partiban maradhassak, így most a kevesebb pia, több sport elvét követem. Igyekszem ma­ximá­lisan felkészülni a vissza­vá­góra. 

Ambrus számára mindig is fontos volt az egészséges élet, a koronavírustól például nem tart, mégis biztos benne, hogy nemsokára ő is jelentkezik az oltásért. 

– A vírussal úgy vagyok, hogy az elmúlt egy évben rengeteg emberrel találkoztam, vásárokon például, ahol közös fotózás volt, mégsem kaptam el, pedig napi 100 emberrel biztos kontakt­ban voltam. Szerencsém volt, vagy az alkohol megmentett, ezt nem tudom – mondta a Viszkis.

„Biz­tos nem leszek az el­sők között, akik tolonganak majd a védőoltásért, de az éle­temet mégiscsak szeretném úgy élni, ahogy az elmúlt években, vagyis utazni, vásárokba járni, ezért nyilván be fogjuk oltat­ni magunkat a családommal együtt.”

Attila azt meséli, hogy karácsony előtt olyan sokat dolgozott, hogy azt sem tudta, hol áll a feje, az ünnepek alatt vi­szont rengeteget pihent. 

Utoljára a börtönben aludtam ennyit, mint most karácsonykor. Az ünnep előtt, még az utolsó nap is 80–90 csomagot adtam postára. Brutális volt. De nem panaszkodom, hálás va­gyok, hogy sokakkal ellentétben egyáltalán van munkám. 

Ambrus Attilát megnyugtatja, hogy az eladott kerámiákból származó bevétel elég lesz arra, hogy kihúzza a családja az elkövetkezendő hónapokat.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088809_auto_resized.png
origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711617014
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085800_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Íme Jamie Oliver angol húsvéti zsömléje - ezt ki kell próbálnod idén!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089854_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A baltimore-i hídomlás újabb halálos áldozatai kerültek elő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086939_auto_resized.jpg
ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090023_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit: senki soha nem mondta meg a kormányból, hogy mit csináljak a magánéletemben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26434_resized.jpg?avcount=1711617014
origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090087_auto_resized.jpg
astronet.hu

Húsvéti hosszú hétvégi horoszkóp 2024. március 29-április 1: Csodaszép ünnepek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711617014
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089711_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Zalatnay Cini Lagzi Lajcsinak: „Nagyon nehéz lesz, reszket kezed-lábad, mit szólnak hozzád”

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/NGTSkhAe4r_xyD7EZpvixbLravikOwcZ8QXfNh1u_ww/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwOTEwNTNjNzM5YzQ5NGQ5ODdkYWM4MDNkZWFkNWFm.jpg
Nőiesség

"Nem vagyok se magas, se vékony" – modellnek állt a TV2 sztárja – fotók

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/jv9okhncPXt00nSeSUy95XFYG4AO-JWxFAGfPTw6rx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYyY2Y5NDE5NjQzZjQxZDc4YzdhMzIzZDlkYTUxMzlh.jpg
Rácsokon túl

Zalatnay Cini Lagzi Lajcsinak: „Nagyon nehéz lesz, reszket kezed-lábad, mit szólnak hozzád”