A gyászoló Kóbor János: „Tomi úgy ment el, hogy nem volt harag a szívében”

A gyászoló Kóbor János: „Tomi úgy ment el, hogy nem volt harag a szívében”

Kóbor János
PUBLIKÁLÁS: 2020. november 23. 06:00
Bors

Az Omega frontembere nehezen találja a szavakat egy nappal az őt és a legendás csapatot ért újabb tragédia után. Mihály Tamás szombati halálhíre sokkolta Kóbor Jánost, hiszen még azt sem fogta fel, hogy Benkő László elment.

Ez is érdekelheti!

Előkerült Benkő László utolsó interjúja: „Csak abban bízom, hogy nem felejtenek majd el az emberek”

Újra gyászol az Omega: meghalt Mihály Tamás, a zenekar basszusgitárosa

„Sajnos ugyanaz volt a baj, mint Lacinál” – megszólalt újabb zenésztársa, Mihály Tamás elvesztéséről Kóbor János

Szívszorító üzenetet küldött Demjén Ferenc a gyászoló Omega zenekarnak

– Valahogy most nem látom, merre vezet tovább az utunk… Csak hallgatom azt a félkész szerzeményt, amit Tomi utoljára itt hagyott nálam. Az Oratóriumhoz írta, de még szeretett volna rajta dolgozni. Szólnak a fantasztikus futamai, én pedig nem értem ezt az egészet.

Arra gondolok, hogy talán majd egyszer befejezem, ha visszatér belém a lélek. Most nincs erőm a jövőre gondolni...

mondta könnyeivel küszködve a Ripostnak Kóbor János, aki az utóbbi napokban rengeteget gondolt azokra az Omega-tagokra, akik már nincsenek köztünk.

Kóbor János sokáig bízott abban, hogy barátja és zenésztársa győztesen kerülhet ki a betegséggel folytatott harcából, és lesz még alkalmuk egy színpadon állni a koronavírus-járvány után.

– Mihály Tomi évekkel ezelőtt elmondta, hogy beteg, és hogy a kisebb koncertekre már nem szeretne velünk utazni. Abban maradtunk, ha nagy bulink lesz, azon ott áll majd mellettünk. A hamarosan megjelenő lemezen is velünk dolgozott. Rettenetes érzés, hogy már nem élhette meg, ahogyan Laci sem – mondta Kóbor a Ripostnak, aki csak annak örül, hogy a basszusgitáros és közte elsimultak a feszültségek és Mihály Tamás úgy ment el, hogy nem volt harag a szívében.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.