Celeb

50 felett is elképesztő formában van Keleti Andrea, megosztotta titkát – videó

Bors

Létrehozva: 2020.10.28.

Keleti Andrea hiába töltötte már be az 51. életévét is, még mindig irigylésre méltó formában és nem túlzás azt mondani, hogy sok nő számára Andi igazi példakép. A táncművész az RTL Reggelijében elárulta, hogy nemrég a régi ruhatárában turkált és a 25 évvel ezelőtt hordott nadrágjain kis híján összevesztek a lányával, hogy melyiküké legyen vagyis az idő és a kor nem sokot nyomott hagyott a testén.

Ugyanakkor a műsorban elárulta, hogy bár nem tudja, az a plusz nyolc kiló hogyan került rá, de 3-4 hónap alatt gond és bármilyen sanyargatás nélkül sikerült leadnia a felesleget.

Másfél éve lettem ötven éves, és az az év egyébként is ilyen jubileumokkal tarkított év volt, akkor volt a huszadik házassági évfordulónk, anyukáméknak is akkor volt jubilieumi évfordulója és lányom is akkor lett 18 éves, szóval egész évben buliztunk. Az én születésnapomat olyan 4-5 hónapig non-stop ünnepeltük – mondta nevetve Keleti, aki az ötvenedik születésnapi fotóján úgy érezte, borzalmasan nézett ki, ezért úgy döntött, változtatni fog.

A táncművész elmesélte, hogy gyógynövényeket tartalmazó étrendkiegészítőkhez is segítséghez fordult, és ezeknek köszönhetően drasztikusan tudta csökkenteni az elfogyasztott ételadagjai mennyiségét, illetve picit gyorsítani a kor miatt lassuló anyagcseréjét és fokozni a zsírégetést.

Finomat eszem, de az adagok sokkal kisebbek. 

Keleti sportmúltjából kifolyólag mindig is jó formában volt, hiszen amikor nem éppen edzett vagy versenyzett, akkor tanítványaival foglalkozott, ám első terhessége alatt 100 kilósra hízott. Bár akkor a pluszkilókat gyorsan leadta, 50 felett már sokkal nehezebb bármilyen fogyókúra.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713537311
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132642_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143206_auto_resized.jpg
ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144000_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Dárdai Pál vajon mit szól? Óriási siker a Hertha idénye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713537311
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109512_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713537311
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713537311
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Vége

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora