Celeb

Eladósodott Ördög Nóra: minden megtakarításukat elköltötték, brutális összegű kölcsönt vettek fel a kisbolt miatt

Bors

Létrehozva: 2021.07.30.

Ördög Nóra és Nánási Pál hitelt vettek fel és minden spórolt pénzüket belefektették, hogy több lábon tudjanak állni és kisboltot nyithassanak a Balatonnál. Mint kiderült, a sztárpár nem csak rengeteg időt, hanem rengeteg pénzt is feccölt az üzletbe.

Nemrégiben nyitotta meg Balatonakarattyán új és nagyobb boltját Ördög Nóra és Nánási Pál, ezzel csökkentve a nyomást az első egységen. Arról eddig is tudtunk, hogy a műsorvezető és a fotós szinte mindenüket feltették a vállalkozásra, összegszerűen azonban csak most derült ki a befektetés mértéke .

Nóriék a Forbes legújabb számában árulták el, hogy mintegy 31 millió forintos folyószámlahitelt vettek fel annak érdekében, hogy olyan boltot nyithassanak, mint amilyet megálmodtak maguknak. Emellett elmondásuk szerint minden megtakarított pénzüket, nagyjából 30-40 millió forintot is ezekre az üzletekre költötték. Arról nem is beszélve, hogy sok szponzorok által biztosított terméket és szolgáltatást is kapnak, amiért megjelenésekkel fizetnek. Nánásiék a mai napig dolgoznak az üzleten és minden plusz bevételüket az üzletek fejlesztésébe és azok kínálatának növelésébe próbálják fektetni. 

- Ugyan szépen termelnek, de azóta is loholunk magunk után – mondta Nóri a Forbes-nak arra utalva, hogy valószínűleg még mindig nem nyereségesek a befektetéseik. Ennek ellenére boltjaik kifejezetten népszerűek. Sőt, ők is örömüket lelik a vásárlók kiszolgálásában és a sürgés-forgásban.
Az nem munka, hogy szép ruhában beszélsz a tévében, és mórikálod magad, ahogy az sem, hogy a Nánási Pál meztelen nőket fotóz. De ha felépítesz valamit, és beállsz a kasszába, az emberek két ismeret embert látnak dolgozni, sokkal jobban tudnak azonosulni - mondta Ördög Nóra az üzleti lapnak, amely hasábjain az is kiderül, hogy a sztárpár közös cége, a Voiceforce Kft a tavalyi évben 212 millió forintos bevételt termelt. Nánásiék saját bevallása szerint ennek nagyjából fele az előadói tevékenységükhöz, a másik fele pedig a kisbolthoz köthető.

Bár még talán nem nyereségesek a kisboltok, ez a vállalkozások első éveiben egyáltalán nem elvárás. Sőt, az lenne a csoda, ha egyből mesés vagytont termelnének a tulajdonosoknak. Nánásiék fizikai és online üzletei azonban nagyon szépen fejlődnek és hosszútávon minden bizonnyal stabil megélhetést biztosítanak majd a híres házaspárnak, így remélhetőleg a hitel visszafizetése sem jelent majd problémát számukra.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091078_auto_resized.png
origo.hu

Váratlan bejelentés: rengeteg éttermét bezárja a népszerű pizzázó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711711213
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086367_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Embert ügyvédjéről, Magyar Pétert Bárándy Péterről...

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091339_auto_resized.jpg
ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087208_auto_resized.jpg
vg.hu

Baltimore-i hídomlás: súlyos problémákat találtak a balesetező hajót üzemeltető cég háza táján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711711213
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086012_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711711213
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel