A dúsgazdag özvegy a babavárás utolsó stációjában jár, épp itt volt az ideje, hogy egy gyönyörű fotósorozattal emléket készítsen a nagy pocakos időszakáról. Vajna Timi az ikonikus Demi Moore terhesfotót készítette el, azt a képet, amelyiken a Hollywood-i színésznő a történelem során először pózolt félmeztelen felsőtesttel és nagy terhespocakkal. Jönnek is a kritikák szépen.
Vajna Timi hosszú és nehéz úton jutott el az anyaságig. Évekig tartó küzdelmei során 15 hormonkezelésen és 17 műtéten esett át, valamint több vetélést is elszenvedett, köztük egy 11 hetes kisfiú elvesztését. Ezek a megpróbáltatások azonban nem törték meg az anyaság iránti vágyát, 2025 elején örömteli hírt osztott meg: béranya segítségével megszületett első gyermeke, egy kisfiú, akit Bennek neveztek el. Röviddel ezután újabb meglepetés érte, amikor természetes úton teherbe esett, és most egy kislányt hord a szíve alatt.
Andy Vajna özvegye a terhessége utolsó szakaszában van, ezért – sok babaváró nővel hasonlóan – úgy döntött, hogy elkészíttet magáról egy szép fotósorozatot, hogy örök emlékül megmaradjon neki a nagy pocakos élménye. A képek stúdióban készültek, természetesen profi körülmények között, az eredmény pedig magáért beszél: tényleg nagyon szép fotókkal lett gazdagabb. A fotózáson több beállítást is használtak, az egyik közülük nagyon hasonló ahhoz, amelyet Demi Moore Hollywood-i színésznőtől láthatott először a világ. Az a kép 1991-ben, a Vanity Fair címlapján szerepelt és igen nagy felháborodás övezte, hiszen előtte soha senki nem mutatta magát egyszerre kívánatos nőnek és édesanyának.
Vajna Timi és Demi fotója között persze van különbség, a magyar híresség nem vetkőzött le teljesen meztelenre a kamera előtt, de abban mindenképpen hasonlítanak egymásra, hogy a női test erotikus oldalát és az anyaság szentségét mutatják meg egyszerre.
Az elkészült képekből Timi egy párat már meg is mutatott Instagram-oldalán a 24 óráig elérhető story-jában, és valószínűleg még újabb fotókat posztol az elkövetkezendő időkben. Ahogy az várható volt, a hiányos öltözetű édesanya szerep nem mindenkinek tetszik, az interneten már terjednek is Timi képei, melyekhez nagyon sokan kommentelnek olyanokat, hogy egy édesanyának nem illendő ennyire kitárulkoznia.