A fiatal énekesnő megházasodott a hétvégén. Demi Lovato egy Vivienne Westwood ruhában mondta ki a boldogító igent dalszövegíró párjának, Jordan Lutes-nak.
Demi Lovato és vőlegénye, Jordan 'Jutes' Lutes vasárnap egy romantikus kaliforniai ceremónia keretében hivatalosan is összekötötték az életüket. Az énekesnő egy álomszép ruhában mondta ki a boldogító igent.
A 32 éves énekesnő vasárnap egy gyönyörű szép Vivienne Westwood ruhakölteményben ment hozzá vőlegényéhez, Jordan Lutes-hoz. Az egykori Disney sztár számára egy egyedi darabot készített a híres tervező, aminek alapjául egy korábbi kreációja szolgált. A ceremónia után a fogadáson az énekesnő egy másik, a sztártervező által megálmodott lélegzetelállító ruhát viselt. A két költeményről a Vogue tett fel képeket az Instagram-oldalára, amelyhez megjegyzésbe odaírta, hogy az énekesnő miért pont a tervezőnőt választotta:
Amikor azon gondolkodtam, hogy milyen stílusú ruhát szeretnék, gyakran visszatértem Vivienne terveihez.
Továbbá kitértek arra is, hogy az énekesnőnek kifejezetten a fűzők tetszettek meg Vivienne Westwood ruháinál, és az ahogy a dressz formája illeszkedett a test íveihez.
Demi Lovato és Jutes 2022 augusztusában ismerkedtek meg egymással, majd egy év randizás után 2023 decemberében Jordan megkérte a korábban botrányairól ismert celeb kezét. A fiatal szerelmespár kerülte a nyilvánosságot és sokkal inkább egymásra próbáltak koncentrálni. Az énekesnő azonban még így sem bírt magával és amikor csak tudott áradozott vőlegényéről. Demi Lovato a People magazinnak a Child Star című című filmjének vetítésén így nyilatkozott Jutes-ról:
Tudod, egész életemben rá vártam. Nagyon megnyugtató, hogy van egy olyan partnerem, aki ennyire támogató, szerető és gondoskodó. Nagyon könnyű vele a középpontban maradni, mert annyira szeretem őt, és olyan elképesztően bánik velem.
Jutes egy kanadai dalszövegíró, aki társszerzője volt Demi Lovato több számának is. Állítása szerint, amikor felkérték, hogy segédkezzen Demi Lovato legújabb albumában dalszövegíróként, nem értette, hogy ő mit keres egy ilyen énekesnő mellett. Majd az együtt töltött idő alatt látta, hogy az énekesnő rockos projektje az egyik legkeményebb, amit valaha hallott. Hálás, hogy részese lehetett ennek az albumnak és alig várja, hogy még többet együtt dolgozhasson vele.
Nem csak a zene iránti szeretet köti össze őket. Mindkét híresség nyíltan vállalja a józansághoz vezető útját. Egy bennfentes azt mondta a magazinnak, hogy a pár összekovácsolódott a józansági útjuk során:
Viccelődnek, nevetnek, beszélgetnek a közös személyes problémáikról, és arról, hogy mit győztek le fiatalon a zeneiparban. Jutes csodálja Demi tehetségét, és nagyon támogatja őt.