A hercegnő csodával határos módon élte túl a súlyos motorbalesetet, miután fejjel előre egy falnak csapódott.
Maria Carolina di Borbone delle Due Sicilie olasz hercegnő súlyos motorbalesetet szenvedett: fejjel előre egy falnak csapódott. Az eset után intenzív osztályra került, és most "hihetetlen szerencsének" tartja, hogy életben maradt. A hercegnő május 28-án osztott meg az Instagramon több kórházi fotót, amelyeken nyakmerevítőben és orvosi berendezésekhez csatlakoztatva látható. Bejegyzésében kiemelte a motorozás veszélyeit, és arra kérte követőit, hogy mindig viseljenek teljes védőfelszerelést, különösen megfelelő bukósisakot, amely szerinte az ő életét is megmentette.
Hihetetlenül szerencsés vagyok, hogy életben maradtam. Motorozás közben fejjel előre egy falnak csapódtam, és az intenzív osztályon kötöttem ki. A túlélés igazi csoda volt
– írta a bejegyzésében.
A baleset néhány nappal azután történt, hogy a hercegnő részt vett a Monacói Nagydíjon és a Cannes-i Filmfesztiválon. Maria Carolina, aki Párizs, Monte Carlo és Róma között ingázik, köszönetet mondott az őt ápoló kórház kiváló csapatának és a helyszínen dolgozó mentőknek, akik gyors és határozott fellépésükkel hozzájárultak a túléléséhez – írja a People.