Váczi Gergő szerda hajnalban műtéten esett át, a lábán történt beavatkozás. A Tv2 híradósának nem ez volt az első végtagkorrekciója, 2016 decemberében térdműtéten esett át porcleválás miatt. A beavatkozást megelőzően viszont véletlenül égési sérülést szenvedett, amikor nekidőlt egy forró kályhacsőnek, ami komplikációkat okozott a műtét előkészületeiben. A híradós most újra kés alá feküdt...
A TV2 műsorvezetője számára a legfontosabb a család, a feleségével és a két kislányával boldog életet élnek. A família három hölgytagja pedig már hozzá van ahhoz szokva, hogy a családfő imád sportolni és bizony elég gyakran történik vele baleset. Ennek ellenére Gergő felesége jól bírja a kiképzést, és lassan már meg sem lepődik, ha a ház ura kórházba került. A napokban betervezett műtétre is rutinosan pakoltak össze, és utaztak a kórházig.
A műsorvezető nem volt túl bőbeszédű a beavatkozással kapcsolatban, a bejegyzéséből mindössze annyi derült ki, hogy túl van a műtéten.
A nehezén túl is vagyok.. már csak egy kis LÁBadozás következik
– írta Gergő a poszthoz, amire percek alatt elképesztő mennyiségű reakció érkezett. Természetesen a nagy többség gyors gyógyulást kívánt, és voltak, akik arról érdeklődtek, hogy miért került kórházba a híresség. Ezekre a kérdésekre Váczi Gergő egyelőre nem reagált, így még egy pár napnak biztosan el kell telnie addig, amíg megtudhatjuk, hogy miért volt szükség újabb beavatkozásra.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.