Drámai közleményt adott ki a TV2 - Stohl András most aggódhat

Kiképzés
PUBLIKÁLÁS: 2025. március 07. 15:15
Nehéz órák elé néz.

A Magyar Honvédség és a TV2 közös katonai sport-realityje, A Kiképzés - amelynek műsorvezetője Stohl András - hat hét után ma este elérkezik a döntőjéhez. A Kinizsi és a Bocskai raj tagjai összetett katonai feladatokban mérkőznek meg egymással, hogy kiderüljön, melyikük a legjobb és ki viheti haza a verseny fődíját - írja közleményében a TV2.

Eljött A kiképzés döntője


Hat hét után elérkezett a végső megmérettetés ideje, a döntő napja a Magyar Honvédség és a TV2 közös katonai sport-realityjében, A Kiképzésben. A Farkas András törzszászlós által felkészített Kinizsi raj még a körmérkőzések végén, egyenes ágon jutott a pénteki döntőbe. Ellenfelük a csütörtök este a tizenegy elemből katonai akadálypályán 1 óra 54 percig küzdő Bocskai raj lesz. A Nagy Ádám zászlós kiképző alá tartozó pirosak a Dobó rajt győzték le és biztosították helyüket másodikként a döntőben, ahol a rajok összetett katonai feladatokat teljesítve juthatnak győzelemhez. A legjobb csapat tagjai 20 millió forint összértékű díjazásban részesülnek, egy Gripen repülésen is részt vehetnek, és lehetőséget kapnak, hogy a MH területvédelmi tartalékos állományába tartozzanak.

Stohl András tehát most izgulhat, hiszen már nagyon szeretné tudni, ki lesz a győztes.

A döntő napján 15 órától személyesen is találkozhatnak a sport-reality rajongói a kiképzőkkel, valamint a versenyzőkkel a Magyar Honvédség Kiképzés napján. A Bálna Honvédelmi Központban játékos programokkal készülnek a szervezők, ahol virtuálisan, vagy akár valóban le lehet győzni a kiképzőket és a rajok tagjait.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.