A Britain's Got Talent című tehetségkutató sztárját, Kerri-Anne Donaldsont holtan találták meg az otthonában, nem sokkal azután, hogy hazaengedték a kórházból. A 38 éves hölgy 2014-ben szerzett magának hírnevet, amikor a Kings and Queens nevű tánckar tagjaként szerepelt a népszerű tévéműsorban.
Kerri-Anne tragédiája még tavaly júniusban történt az angliai Farnborough-ban, a halottkém vizsgálatának eredményét azonban csak most, november 18-án hallgatták meg a bíróságon. Ebből kiderült, hogy a táncosnőt eltűntként jelentették be, mielőtt kórházba vitték. Onann később hazaengedték, de néhány nappal később felakasztva találták meg a lakásában.
Halála előtt még egy utolsó bejegyzést tett közzé a közösségi médiában. Ebben felfedte, hogy belső démonoktól szenved. Kerri-Anne-ról a halála előtt nem sokkal, tavaly márciusban derült ki az is, hogy anyagi gondjai vannak – írja a Daily Star.
Ha úgy érzi, hogy azonnali segítségre van szüksége Önnek, szerettének, barátjának, ismerősének, vagy munkatársának, a nap 24 órájában lehetősége van támogatást kérni az alábbi telefonszámon, amely bármely hálózatból ingyenesen hívható: 116-123. A nap 24 órájában, bármely szolgáltatótól ingyenesen hívható a Lelki Elsősegély Szolgálat (LESZ).
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.