Beleshettünk a Ványa bácsi - Buborékkeringő című film kulisszái mögé

Molnár Piroska
PUBLIKÁLÁS: 2024. augusztus 08. 16:24
Szenzációs sztárparádéval jön a Megafilm Csehov adaptációja. A Ványa bácsi - Buborékkeringő forgatásai még javában zajlanak, az elkészült játékfilm pedig a Duna műsorán lesz majd látható.

A Bors munkatársait is vendégül látta a Megafilm Service a Ványa bácsi - Buborékkeringő című film tahitótfalui forgatási helyszínén, ahol lehetőségünk volt bekukkantani a kulisszák mögé, beszélgeti a film alkotóival és szereplőivel, majd egy jelenet forgatási próbáját is megleshettük.

Ványa bácsi - Buborékkeringő
A Ványa bácsi - Buborékkeringő című film főszereplője Görög László és Czakó Júlia (Fotó: Szabolcs László)

A sajtónap megnyitóján elárulták, hogy a Megafilm Service és az MTVA koprodukciójában, a Magyar Nemzeti Filmintézet támogatásával készülő 90 perces játékfilmet összesen 22 napig forgatják, a helyszín pedig végig Tahitótfalu. A Ványa bácsi – Buborékkeringő című film a képzeletbeli Vojnár Majorban játszódik, a történet Csehov klasszikusának filmes feldolgozása. Az elkészült játékfilmet pedig majd a Duna műsorán lehet megtekinteni.

A szereposztás megegyezik a Thália Színház Ványa bá című darabjával, ezért a színészek között az első perctől kezdve megvolt a kémia, s összeszokott társaságként jól működtek együtt.

Ványa bácsi, vagyis Iván szerepében Görög Lászlót láthatjuk majd, partnerei Szervét Tibor, Szabó Győző, Czakó Julianna, Molnár Piroska, Csarnóy Zsuzsanna, Martos Hanga, Bede-Fazekas Szabolcs lesznek Fazakas Péter rendező karakterfókuszú filmjében.

Szabó Győző a Doktort alakítja, akinek nagyon fontos a környezetvédelem (Fotó: Szabolcs László

A Ványa bácsi - Buborékkeringő forgatásain kivételesek a körülmények

Csarnóy Zsuzsa kiemelte, hogy mennyire jó forgatási körülményeket biztosított számukra a stáb.

– Ez egy hálás helyzet, hiszen nagyon odafigyelnek ránk, hogy minden feltétele meglegyen ahhoz, hogy gondtalanul le tudjuk forgatni a jeleneteket. 

Most kezdődnek az éjszakai forgatások, amit én kifejezetten vártam, hiszen eddig hajnali négy és öt között kellett kelnünk, és én jobban szeretem azt, ha a hajnal helyett inkább éjszakába nyúlóan dolgozunk. 

A színészekkel jó a kapcsolatom, hiszen ugyanilyen felállásban játsszuk ezt a darabot a Tháliában. Némely karaktert kicsit átírták; a legtöbb változás talán az én karakteremmel történt, hiszen míg a színházban Ványa bácsi édesanyját játszom, a filmben a nővére lettem. De ezt nem bánom, hiszen így kicsit fiatalosabb a karakterem – mondta lapunknak a Jászai Mari-díjas színésznő.

Az alkotókkal és a jelen lévő művészekkel készített interjúk mellett betekinthettünk az egyik készülő jelenetbe is, amelyben Molnár Piroska, Csarnóy Zsuzsanna és Martos Hanga játszott. A díszlet a 2000-es évek elejét idézte, a jelenet szerint pedig éppen befőtteket címkéztek fel a szereplők.

Molnár Piroska, Csarnóy Zsuzsa és Martos Hanga jelenetébe bele is forgathattunk (Fotó: Szabolcs László)

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.