Kucsera Gábor Tápai Szabináról: "Teljesen más alapokra helyeztük a kapcsolatunkat"

Kucsera Gábor
PUBLIKÁLÁS: 2024. július 24. 10:00
A sportoló idei nyara a táborokról szól. Ám Kucsera Gábor ezt nem bánja, hiszen imádja ezt a környezetet, s idén először úgy éli meg a vállalkozását, hogy a magánélete is rendben van.

Negyedik éve működteti a KucsiTanya kütyümentes tábort Kucsera Gábor világbajnok kajakozó. A tábor célja, hogy a gyerekek megismerkedjenek a mezőgazdasági munkák világával, és úgy játsszanak és élvezzék a nyarat, hogy közben ne a telefonjaikat nyomkodják.

Kucsera Gábor KucsiTanya fia Beni
Kucsera Gábor legidősebb gyermeke, Beni mindig részt vesz a táborban (Fotó: Szabolcs László / hot! magazin)

Sosem vonzott a virtuális világ, és apaként fontosnak tartom, hogy a gyerekeim se kizárólag ebben éljenek. A fiunknak, Beninek csak azért vettünk telefont, hogy ha nincs otthon, szólhasson, ha baj van. Nem szabad eltiltani, de egyfajta keretet adunk neki: hétköznap csak este fél órát játszhat a telefonjával, számítógép és videójáték viszont akkor sincs, csak hétvégén napi két óra

 – kezdte a hot!magazinnak Kucsi. – Ez nem mindig tetszik neki, mert az osztálytársai folyamatosan hívják játszani. Ebből vannak azért néha vitáink, de nem adom be a derekam. Bízom benne, hogy később hálás lesz ezért.

Mindig együtt vacsorázik Kucsera Gábor családja

Ezzel Gábor felesége, Tápai Szabina, az egykori kézilabdázó is tökéletesen egyetért. A házaspár egy hónapja jelentette be, hogy sikerült rendezniük a kapcsolatukat, azóta egy egyházi szertartáson újra összeházasodtak.

Szabinával egyetértünk abban, hogyan neveljük a gyerekeinket. Rémisztő látni, hogy az éttermekben több asztalnál az egész család a telefont nyomkodja. Azon szoktunk szórakozni, hogy megtippeljük, vajon hány perc múlva szólnak egymáshoz. 

Mi inkább „szenvedünk” a kicsikkel, mint hogy kényelemből odaadjunk nekik egy tabletet 

– árulta el az édesapa. – Amióta újra együtt vagyunk, bevezettük, hogy mindig együtt vacsorázik a család. Ilyenkor se telefon, se tévé, és mindenki elmeséli a napi élményeit. Teljesen más alapokra helyeztük a kapcsolatunkat, aminek a lényege a sok beszélgetés és odafigyelés.

Kucsera Gábor, tyúk, nyúl, KucsiTanya, tanya
A táborozók megismerkedhetnek az állatokkal és az állattartással (Fotó: Szabolcs László / hot! magazin)

„Minden turnus végén készítünk egy interjút”

Gábor nyara leginkább a KucsiTanyáról szól, ugyanis idén már négy turnust is indított. A programokon változtatott kicsit.

A helyszín változatlan, Nagyvázsonyon tökéletesen van terünk mindenre. Van egy gyönyörű kis tavunk, ami nyáron elengedhetetlen. Minden turnus végén készítünk egy interjút a táborozókkal, amiben visszajelzést kérünk tőlük a programokról. Ezért például már nincs népdaléneklés, amit őszintén szólva nem is bánok, mert eléggé arcpirító volt! – nevetett a kajakos, majd részletezte a programokat. – Vasárnap az első nap, mert ilyenkor a szülők biztosan ráérnek. Ezen a napon vannak az ismerkedős játékok; igaz, sokan visszajárók, és már ismerik egymást. A többi napon van zászlókészítés, szénabálázás, játékok és pancsolás. Egyik nap elmegyünk egy kutyamenhelyre, illetve a zánkai strandra.

A szabály az szabály!

A sportoló az első napon ismerteti a tábor szabályait, amiket rendre be is tartat.

A telefonokat le kell adni. Csak este kaphatják vissza, fél órára. Két eset azonnali csomagolást von maga után: ha valaki megpróbál átverni, és titokban hoz még egy telefont, amit nem ad le, illetve ha bántja vagy kirekeszti a társait. A káromkodás tíz fekvőtámaszt és egy perc plankelést jelent, és ez ránk is vonatkozik.

hot! magazin 2024/30. címlap
További elképesztő sztártörténetekért keresse a hot! magazin legfrissebb számát (Fotó: hot! magazin)


 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.