Igazi dívaként láthattuk a színésznőt Demeter Richárd divatbemutatóján. Lékai-Kiss Ramóna esetében már-már megszokott, hogy gyönyörű ruhakölteményekben pompázik, most pedig azt is elárulta, hogy mi az, amit semmiképp sem vállalna be.
– Sosem lennék hajlandó meztelenkedni sem a képernyőn, sem máshol – jelentette ki határozottan.
– Az teljesen más kérdés, ha van egy sokat sejtető ruha. A merészebb szettek még beleférnek, amelyeken az intim részek ki vannak takarva, és kicsit átlátszó az anyag. Számomra a helyszíntől és az adott rendezvénytől is függ, de ha ezeknek a protokollja megengedi ezt, akkor működhetnek, függetlenül attól, hogy hány éves vagyok. Ugyanis szerintem a viselkedésen múlik az, hogy valamit tudok-e viselni. Szerencsére az elmúlt 22 évben sikerült kialakítani egy olyan közeget, akik professzionálisak a szakmájukban, én pedig bátran hagyatkozom a döntéseikre. Nem is szoktam beleszólni abba, hogy mit veszek fel egy rendezvényre, és milyen sminkem vagy hajam lesz. Bízom a stábomban, hiszen ők azok, akik visznek előre – mesélte a sztár a HOT! magazinnak.
Az elmúlt 22 évben azonban Raminak legfeljebb a frizurája változott meg néhányszor, ő maga viszont ugyanolyan fiatal, mint a kezdetekkor.
– Talán kicsit kortalannak tűnök. Ennek szerintem az az oka, hogy nagyon korán bekerültem a show-bizniszbe, vagyis hamar „odaköltöztem az emberek nappalijába”, akik végigkísérhették a tinédzserkoromat, majd a felnőtté válásomat, illetve azt, ahogy feleség, majd anya lettem – vélekedett Ramóna.
– Nem félek a kortól, mert mindegyiknek megvan a maga szépsége. Az már nehezebb, hogy megtaláljuk ezeket a szépségeket. Fontos, hogy szeressük magunkat, de ne csak húszévesen, hanem harminc-, negyven-, ötvenévesen és azután is! Ezen mindenképpen dolgozni kell. Szerintem nem szégyen külső vagy belső, lelki segítséget igénybe venni. Haladni kell előre, a legjobb pedig az, ha mindemellett egy olyan társ van mellettünk, aki szereti azt, ahogy öregszünk – mondta mosolyogva az édesanya.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.