Kapcsolat

A műsor után elzárkózott, mégis belépett valaki a Házasság első látásra szereplőjének életébe

B.

Létrehozva: 2024.06.06.

Tudatosan úgy állt hozzá a műsor után a Házasság első látásra szereplője, hogy nem szeretne senkit, aztán mégis jött valaki.

Sokat kapott a Házasság első látásra című műsortól Peti. Megerősítette benne azt, hogy jó úton jár, és hogy saját magával is mennyire rendben van, valamint jó visszajelzést kapott arról is, hogyan old meg egy problémát egy párkapcsolatban.

enikő péter
Enikő tiszta vizet öntött a pohárba azzal kapcsolatban, hogy a műsor után rátalált-e a szerelem Fotó: tv2

Elég szélsőséges helyzetekbe voltunk belelökve, amire sokszor te magad sem tudtad, hogy fogsz reagálni. Ez is egy nagy tapasztalás, ilyen szempontból egy önismereti dolog

- fogalmazott a Szerencsekerék adásában Peti. Korábbi felesége, Enikő pedig tiszta vizet öntött a pohárba azzal kapcsolatban, hogy a műsor után rátalált-e a szerelem.

Most nincs párom! Amikor vége volt a forgatásnak én kimentem egy hajóra dolgozni, és én tudatosan úgy álltam hozzá, hogy én nem szeretnék senkit. Maximálisan elzártam magam ettől, szerettem volna egy kicsit önmagammal foglalkozni. És amikor hazajöttem, januárban, akkor volt egyébként egy kicsit komolyabbnak mondható ismerkedésem, de abból nem lett semmi, mivel visszamentem a hajóra dolgozni

- árulta el Enikő. Elmesélte, a férfi, akivel ismerkedett, mégsem állt készen egy komoly kapcsolatra.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek