Schobert Norbi a verőcei hajótragédiáról: „Talán elalhattak az utasok...”

Schobert Nobert
PUBLIKÁLÁS: 2024. május 21. 19:10
A fitneszguru 18 évvel ezelőtt szerzett vezetői engedélyt hajóra, azóta számtalan alkalommal behajózta már a Duna számos szakaszát. Schobert Norbi szerint életszerűtlen, hogy ne tűnt volna fel a kishajóról a kivilágított monstrum, aminek nekicsapódtak.

Gyászol az ország, feltételezhetően hét halálos áldozata van annak a verőcei hajókatasztrófának, ami szombaton éjszaka történt. Az eddigi adatok szerint egy motorcsónak belecsapódott egy szállodahajóba, az ütközésnek pedig akkora volt az ereje, hogy a kis hajó darabokra hullott. A baleset után egy férfi ki tudott úszni a partra, ő hívott segítséget. Két holttestet megtaláltak vasárnapra, öt embert pedig még mindig keresnek... 

Rendőrök helyszínelnek a szállodahajónál. Az ütközés nyoma jól látszik a fényezésen Fotó: Krizsán Csaba

A hajóstársadalmat megrendítette a tragédia 

A baleset híre gyorsan eljutott az ország egyik szegletéről a másikra, és bár mindenkit megrendített, akinek köze is van a hajózáshoz, azt talán még jobban megviselte. A hajós emberek ugyanis a zsigereikben érzik, elképzelik a vízi ütközést... És nem mellesleg hajós társakat kell most gyászolniuk. Így van ezzel Schobert Norbi is, aki immár 18 éve hajózik a Dunán. A fitneszguruval kedden délelőtt beszélgettünk a szörnyű balesetről.

Verőcei hajóbaleset
Ennyi maradt az ütközés után a kisebb hajóból, amiben nyolcan utaztak Fotó: BRFK Budapesti Rendőr-főkapitányság/Facebook

Nehéz bármit is mondani egy olyan szituációban, ahol feltételezhetően hét ember az életét vesztette... Végtelenül sajnálom az áldozatokat és a családjaikat is. Ezt nem lehet feldolgozni.

– kezdte Norbi, majd így folytatta: 

Mint hajós, sajnos hasonló véleményen vagyok most is, mint a Hableány-katasztrófánál voltam: a hajózás szabályai szerint mindig a kisebb hajónak kell kitérnie. Az mozog könnyebben, gyorsabban manőverez. A nagy nem tud kitérni. A szabályozás szerint a nagy hajók orra előtt egy kilométeres távolságot kötelező tartani. Azért, mert például ha lefullad egy hajó, akkor az uszályok és a szálloda hajók nem tudnak megállni. 

– Tizennyolc éve hajózom, sokféle szituációt megéltem, és az a véleményem, hogy aki betartja a szabályokat, az biztonságban van a vízen. 

Schobert Norbi
Schobert Norbi szerint be kell tartani a szabályokat, akkor nem lehet baj Fotó:  Szabolcs László

Schobert Norbi: A nyomozás majd kideríti, mi történt...

Schobert Norbi szerint a szállodahajó kapitánya nem is láthatta a felé közeledő csónakot, és itt az sem számít, hogy nappal van vagy éjszaka. A nagy hajóról le sem lehet látni, hogy mi van az orra előtt, pláne alatta... 

A tengeren minimum egy kilométer távolságot kell tartani a nagy hajóktól, a Dunán - a helyszűke miatt - ez úgy van megfogalmazva, hogy "a maximális távolság". A kisebb hajóknak magyarul a lehető legtávolabb kell lenniük a nagyoktól. Az útjukat pedig semmi esetre nem keresztezhetik. Az elő sem fordulhat.

 - mondja Norbi, majd hozzáteszi: 

A nyomozás majd kideríti, mi történt, én azt gondolom, hogy talán elalhattak az utasok, vagy a kapitányuk rosszul lett hirtelen. Másképp nem kerülhettek volna a nagy hajó orrához. 

rendőrség, vízirendőrség, verőcei hajóbaleset, duna, motorcsónak
A rendőrség megállás nélkül - még kedden délelőtt is - keresi a motorcsónak öt eltűnt utasát Fotó: Bors

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.