A vasárnapi adásban is kemény feladatot kaptak a Next Top Model Hungary versenyzői. A zsűri szerint a kifutós teljesítménye senkinek nem sikerült jól, egyikük sem tudott lejönni a falon, pedig ez a kihívás a német műsorban is benne volt, sőt, ott az összes versenyző teljesítette a különleges catwalkot. A zsűri szerint egyáltalán nem kivitelezhetetlen a feladat, csak meg kellett volna érezniük a lányoknak azt a „szöget”, ami által le tudtak volna jönni a falon. Ezért volt különösen nehéz helyzetben a zsűri az értékelésnél.
Kaptak hideget-meleget a modellek, de a legélesebb kritikát Tomán Szabina fogalmazta meg Papp Gabival szemben, és nem is a teljesítményét kifogásolta, sokkal inkább az őszinteségét kérdőjelezte meg.
– Én rettentően féltettelek, mert ugye a fotózáson is kiderült, hogy te nem bírod a magaslatot, vagy tényleg ennyire profi vagy, hiszen ezt is nagyon jól tudtad kezelni. Pedig mindig azt látom nálad, és van egy kis gyanú bennem, ha van egy megmérettetés, előtte elkezded a parát, jön egy kis mini hiszti utána, és a végén, mintha mi sem történt volna, megcsinálod – kezdte Szabina az értékelését.
Tényleg jól játszod a szereped, és csak arra megy ki, hogy utána mi azt mondjuk, ez egy vagány csaj, mindent belead és bármilyen kihívással kell szembenéznie, azt az akadályt jól fogja tudni venni.
– Vagy pedig valóban ilyen vagy, hogy mit nekem világ, hamm, bekaplak, meg fogom oldani ezt is? – tette fel a kérdést a verseny egyik női zsűritagja, akinek a véleményével Merő Péter is teljesen egyetértett.
– Azt tudtuk, hogy te annyira rettegsz, hogy te leszel az, aki vissza is fog fordulni. Ehelyett pedig úgy jöttél le, mindenki csak nézett – fűzte hozzá.
Papp Gabi bár a műsor folyamán nagyon sok konfliktushelyzetbe keveredett versenytársaival, mondhatni edzett az őt célző negatív véleményekkel, most nem érintette jól az értékeléskor elhangzott kritika.
Rosszul esett a zsűritől, hogy felmerült bennük, hogy taktikából félek-e vagy sem.
– Hiszen a magasság és a csótány, amit a verseny elején megemlítettem, mielőtt tudtam volna, hogy milyen feladatok lesznek, nekem nagy félelmem – reagált Gabi. Hogy hogyan hat a lány további versenyére ez a kritika, az vasárnap kiderül, ahol a tét nem kicsi, hiszen eldől, melyik lányok jutnak a Next Top Model Hungary döntőjébe.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.