terhesség

Aggódnak Kulcsár Edina rajongói: komoly egészségügyi gondja is lehet

Niki

Létrehozva: 2024.05.25.

Az egykori szépségkirálynő és férje Varga Márk, azaz G.w.M második közös gyermeküket várják éppen, bár a sztáranyuka három gyermeke mellett nem sokat pihen. Sőt, Kulcsár Edina még férje rapper karrierjét is támogatja a mindennapokban, így előfordul, hogy igen keveset alszik, ami miatt nagyon féltik a rajongói.

Kulcsár Edina három kisgyermek anyukájaként nem sokat pihen, sőt, a kismama még férje, G.w.M rapper karrierjét is aktívan segíti, így általában a klipforgatásokra is vele tart. Edina a minap Instagramon osztotta meg követőivel, hogy miután szinte egész éjszaka ébren volt, reggel hét előtt már fel is kelt, tehát mindössze két órát aludhatott. A rajongói komolyan aggódnak érte, hiszen hosszútávon ez komoly egészségügyi gondokhoz is vezethet, főleg, hogy mindezt várandósan teszi.

Kulcsár Edina és G.w.M
Kulcsár Edina és G.w.M már második közös gyermeküket várják, de a három kicsi mellett nem sokat pihennek. (Fotó: Bors)

A rajongók a kommentekben fejezték ki az aggodalmaikat:

Kismamaként, meg mondjuk nem terhesen is totál egészségtelen 2-3 órát aludni. A pocaklakónak arra lenne szüksége, hogy az anyja pihenjen, nyugodtan élje az életét.

Napi 2-3 óra alvással, főleg rendszeresen, konkrétan fizikai fájdalmat okoz, bármit is csinálni írta az egyik felhasználó.

Az alváshiány iszonyú pusztítást tud véghez vinni a testben

tette hozzá egy másik kommentelő.

Kulcsár Edina régóta kimerült a követők szerint

Bár akadt olyan is, aki Edina mellé állt, és elmesélte, hogy a terhessége alatt neki is gondot okozott az alvás, a legtöbben mégis úgy gondolják, a sztáranyuka túlhajtja magát:

Terhesen kb. az 5. hónaptól napi 3-4 órákat aludtam, mert nem bírtam többet. Jelentem a kislányom néhány nap múlva tölti az egy évet, és makkegészséges. Úgyhogy emiatt ne aggódj, a babának nem lesz baja.

Azért az egész más, hogyha nem tudsz aludni, de azért az ágyban pihensz, mint mikor éjszaka is úton vagy. Plusz a szervezete is jelzi neki, már elég erősen, hogy nem bírja, állandóan fáradt érkezett a válasz.

Reméljük, ezek után Edina az utolsó időszakra kicsit visszavesz a teendőkből, és nyugalomban várja a kisfiuk érkezését.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek