Vilmos herceg és a rákbetegséggel küzdő Katalin hercegné a poklon megy keresztül – állítja egy, a hercegi párhoz közel álló barát, aki a gyerekek ruháit szokta megtervezni.
Megszakad a szívem. Azt hiszem, a poklon mennek keresztül
- nyilatkozta Amaia Arrieta, akinek a szoknyáját viselte a szülinapos Sarolta a napokban. A bennfentes szerint „szívszorító”, ahogy a királyi pár próbál megküzdeni a hercegné rákbetegségével. Hozzátette, reméli, hogy egy nap visszatérhetnek a megszokott életükhöz, további részleteket azonban nem árult el a házaspár helyzetéről – írja a People.
A hercegné januárban hasi műtéten esett át Londonban. A beavatkozás sikeres volt, ám utána rákot diagnosztizáltak az orvosok, ezért megelőző kemoterápiát javasoltak Katalinnak. A hercegné azután jelentette be, milyen súlyos a helyzet, hogy gyermekeinek elmagyarázta, pontosan min megy keresztül. Azóta a nyilvánosságtól visszavonulva él, így koncentrál a gyógyulásra, valamint kerüli a stresszt. A hírek szerint a lehető legtöbb időt a friss levegőn tölti és a gyerekeit is bevonja a kertészkedésbe. Mint azt megírtuk, Károly királynál nem sokkal korábban szintén rákot állapítottak meg, ugyanakkor az uralkodó mostanra jobban érzi magát és mér vissza is tért hivatalos teendőihez.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.