Mozgalmas időszak van Aurelio Onorato Caversaccio mögött. Az egykori Való Világ szereplőt 2021-ben ítélték 2 év 3 hónap börtönre, személyi szabadság korlátozása miatt, miután egy társával elraboltak egy férfit, aki tartozott neki. Aurelionak korábban volt kábítószer birtoklási ügye is, ezért a két bűncselekményért összesen 3 év 5 hónapot kapott. A híresség már a rácsok mögött ült, amikor kiderült, hogy egy egy éjszakás kalandból gyermeke született, akivel először a szabadulása után találkozhatott. Ez a találkozás pedig megváltoztatott mindent.
A celeb rettegve vonult be a börtönbe, mert attól félt, hogy fizikai atrocitások érik majd, a baráti társasága viszont inkább attól félt, hogy a bűnözők között rossz irányba változik majd. Az egyik legjobb barátja, Pumped Gabo például így nyilatkozott akkoriban a Ripost-nak:
Bevallom őszintén, nagyon féltettem Aureliot, hogy annyira megviselte a börtönlét, hogy visszaesik, és belecsap az éjszakai életbe újra, annak minden rossz ráhatásával
— nyilatkozta az izomceleb, akinek szerencsére nem lett igaza. Sőt, Aureliot a szabadulása után mintha kicserélték volna! A fiatal férfi február óta kerüli a bajt, nem barátkozik zűrös alakokkal, nem jár bulizni, nem keresi nők társaságát, csak és kizárólag a kislányával foglalkozik, illetve annak az édesanyjával, akivel kezdenek egyre jobban egymásba szeretni.
Különleges élethelyzet az övék, hiszen egy egy éjszakás kalandból fogant kicsi élet fűzi őket örökre össze. A két fiatalnak korábban alig volt módja beszélgetni, szerelemről szó sem volt, így az második első találkozásuk nagyon különleges élmény lehetett. A sors ajándéka, hogy a közös gyermekük érdekében igyekeztek jó viszonyt ápolni egymással, így akaratlanul is egymásba szerettek. Baján, ahol jelenleg is élnek már azt is pletykálják, hogy Aurelio olyan szerelmes és annyira rajong a kislányáért Sofiáért, hogy komolyan fontolóra vette, hogy oltár elé vezeti a kedvesét.
A baráti társaságban már többen beszélnek arról, hogy jövő nyáron akár jöhet az esküvő is. „Au” nagyon lelkesnek tűnik, és szemmel láthatóan lubickol a családfő szerepében. Szerintünk jól állna neki a családalapítás
— árulta el lapunknak Aurelio egyik névtelenséget kérő barátja.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.