A TV2 tehetségkutató realityje, a Next Top Model Hungary hétről hétre egyre keményebb próbák elé állítja a versenyzőket. A vasárnapi adásban olyan szavakat festenek a lányok testére, amivel korábban bántották őket. Baranyi Panna csak néhány éve szerette meg igazán a külsejét, most pedig már a képernyőn képzeli el a jövőjét.
– Őszinte leszek, szokatlan a tévében viszont látni magam – mesélte lapunknak Panna.
– Most szembesülök vele, hogy mások hogyan látnak kívülről: már tudom, hogy minden rá van írva az arcomra. Jókat nevetek magamon, de persze a hibáimat is látom – ismerte el Panna a Borsnak nyilatkozva.
– A műsorban szereztem jó pár barátnőt: Mészáros Lilivel, Jávori Lilivel és Vidéki Vivivel például együtt szoktuk nézni vasárnaponként az adásokat – árulta el a versenyző, akinek komoly tervei vannak a modellkedéssel:
– Mindenképp szeretnék külföldön karriert építeni. Úgy látom, hogy az én karakterem nem annyira kelendő itt Magyarországon.
Panna magabiztosan mozog a kamera előtt, de a vasárnapi adásban nála is eltörik majd a mécses. Ahogy a műsor előzeteséből is kiderül, a lányok testére olyan szavakat festenek, amivel sokat bántották őket virtuálisan vagy személyesen. Panna karjaira az „anorexiás” szó került.
Főleg általános iskolában sokat csúfoltak a vékonyságom és a fogaim miatt. Állandóan azt kérdezték: beteg vagyok?, egyek többet! Nem éreztem szépnek magam és sosem gondoltam, hogy egyszer ilyen műsorban szerepelek majd, mint a Next Top Model Hungary.
– Amikor Egerből Budapestre költöztem néhány évvel ezelőtt, megszűntek a bántások, sok kapu kinyílt, amatőr fotózásokra jártam. Rájöttem: igenis jó vagyok, fotogén vagyok, jól nézek ki. Nem a tipikus beauty-vonal, de ez nem is baj. A különleges nem gáz! – szögezte le Panna, aki a műsorban való szereplésével bátorítani szeretné azokat a lányokat, akiket csúfolnak vagy nem érzik szépnek magukat.
– Most már tetszem magamnak, és a modellszakmában az én alkatom tökéletes: a lányok közül talán csak nekem nem mondta a szakmai zsűri, hogy fogynom, változtatnom kéne.
– Még tanulnom kell, hogyan kezeljem a rólam szóló kommenteket. Tudom, hogy nem kellett volna elolvasnom, de nem bírtam ki. De ez nem vette el a kedvemet a további szerepléstől, imádtam a kamera előtt lenni, szituációkat kezelni, jól tudtam a stábbal dolgozni.
Ha a TV2 megkérdezné, hogy szeretnék-e szerepelni mondjuk egy következő évadban az Ázsia Expresszben, Dancing with the Stars-ban vagy Exatlonban, 100 százalék, hogy igent mondanék!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.