76 éves korában elhunyt Orenthal James Simpson, volt profi amerikai foci játékos és színész, akire sajnos nem tehetsége, hanem rejtélyes ügyei miatt fog emlékezni a közvélemény. Halálát családja megerősítette, mint írták az apjuk elveszítette a harcot a rák ellen. O. J. Simpsont mindössze 7 évvel ezelőtt 2017-ben engedték feltételesen szabadlábra, miután letöltötte 33 éves börtönbüntetése egyharmadát.
O. J. 1995-ben lett világszerte ismert, miután volt feleségét és annak új párját holtan találták, és a gyilkossággal a színészt gyanúsították, akit végül az esküdtszék felmentett. A férfi bírósági tárgyalását szappanopera szintű médiafigyelem követte, és bár felmentették, később az áldozatok családja beperelte a színészt, aki a 33,5 millió dolláros kártérítési perbe tönkre ment pénzügyileg. A nevét pedig sosem tudta igazán tisztára mosni, később pedig 2007-ben újra letartóztatták, miután betört egy hotelszobába és sportereklyéket rabolt el egy kereskedőtől. Állítása szerint a saját relikviáit akarta visszaszerezni, de az önbíráskodáshoz fegyvert használt. Végül 2008-ban 33 év börtönbüntetésre ítélték, amelyből 2017-ben szabadult. Utolsó évei már főként a rák elleni harcról szóltak.
Április 10-én édesapánk, Orenthal James Simpson, elveszítette a harcot a rák ellen. Halálakor gyermekei, és unokái vették körül. A család arra kéri Önöket, hogy tartsák tiszteletben magánéletét, és a kegyelem iránti vágyukat
- írta közösségi oldalán a család.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.